Brassóban ismertem meg Horváth Csabát, éppen átutazóban volt társaival – magyar és szlovák ajkú roma polgármesterekkel, alpolgármesterekkel és önkormányzati képviselőkkel –, akikkel az amerikai Nemzeti Demokratikus Intézet (NDI) romániai és szlovákiai fiókszervezetének politikai pluralizmust népszerűsítő programjában tapasztalatgyűjtő tanulmányúton vett részt az ország több településén. Interjúalanyunknak sem a neve, sem a külseje nem utal egyértelműen a származására, így könnyen kivédhetné a diszkriminációt. Azonban nemhogy nem titkolja el roma mivoltát, hanem a Közös Erővel Gömör Felvirágoztatásáért ernyőszervezet főtitkáraként, az Opre Roma mozgalom országos vezetőjeként reggeltől estig azért dogozik, hogy a szlovákiai roma közösség élete jobb legyen.

Rövid bemutatkozás után büszkén mesélte, hogy azt a szervezetet, amelynek alapításában tevékenyen részt vett, nemzetközi partnerei példaként emlegetik a különböző fórumokon, konferenciákon. Európa-szerte ugyanis ritka az olyan intézmény, amely a politikum – polgármesterek és önkormányzati képviselők – és a civil szféra képviselőit tömöríti.

Hogyan alapítottátok meg ezt az eléggé egyedi struktúrájú szervezetet? Milyen közösségi szükséglet hívta életre?

2015-ben alapítottuk, de azt mindjárt az elején hadd tegyem hozzá: a rendszerváltás után nagyon sokszor próbáltak roma vezetők egy asztalhoz ülni és bármilyen formában egyesíteni a roma közösséget, de ez nekik soha nem sikerült. 2014-ben, a szlovákiai önkormányzati választásokkor egy új generáció került a porondra, nagyon sok olyan régi ember, aki már húsz éve is dolgozott ezen a téren, szépen le lett váltva. Az új emberekkel egy újfajta gondolkodás is érkezett a régióba, és elkezdtünk együtt dolgozni. Az eredeti ötletünk az volt, hogy alakítsuk meg a roma polgármesterek szövetségét és próbáljunk meg minél több fejlesztési lehetőséget bevonzani a régióba, amely hagyományosan nagyon kevés támogatást kap a szlovák államtól.

Így kezdtük el az egészet. Körülbelül nyolc hónapig tárgyaltunk rendszeresen, amíg sikerült lefektetnünk az alapszabályzatot és a szövetség belső működési szabályzatát. Ezt követően került sor a beíratás jogi lépéseire, mert abban is különlegesek akartunk lenni, hogy mindenre odafigyelünk. A szervezetünkben maga a döntéshozatal is eléggé különleges, hiszen nem többségi, hanem egyhangú döntéssel határozunk minden ügyben. Tehát, ha a hét elnökségi tagból akár egy is nemet mond, akkor vagy meggyőzzük az illetőt – netán ő győz meg minket a saját igazáról –, vagy nem valósíthatjuk meg azt, amit szeretnénk.

Azonban a szövetség megalapítása után nem sokkal rá kellett jönnünk arra, hogy ez a civil szervezetek támogatása nélkül nem működhet. Maguk a polgármesterek is látták, hogy nekik egymagukban egy 700-800 fős községet nem könnyű vezetniük, mert nem jutnak el mindenhová, bizonyos dolgokra nem terjednek ki a feladatköreik. Másfelől pedig minden településen működik valamilyen civil szervezet, netán van egy-egy roma aktivista, aki próbál különböző közösségfejlesztési lehetőségeket feltérképezni. Nagyon hamar rájöttünk arra, hogy ezek nélkül az emberek nélkül mi nem tudnánk működni, ezért megváltoztattuk az alapszabályzatot, hogy a roma polgármesterek mellett őket is bevehessük a szövetségbe.

Évente egy lehetőség van arra, hogy a tagszervezetek társuljanak, de az sem úgy működik, hogy az illető szervezet jelentkezik és már be is lépett, hanem részletesen utánanézünk: mennyire aktív, hogyan működik, elfogadják-e az emberek, tesz-e értük? Nem szeretnénk olyanokat a sorainkban, akik évente egyszer benyújtanak egy pályázatot, annak a 80 százalékát zsebre teszik, a maradék 20 százalékból pedig csinálnak valamit, hanem pont fordítva: 80 százalékát fordítsák az emberekre, és maximum 20 százalékot tegyenek zsebre. Mi ezt az elvet nyilvánosan is felvállaltuk, pontosan így mondjuk el nekik, felesleges szépítések nélkül, hogy erre a komoly rostára várjanak.

Ugyancsak évente tartunk egy kongresszust, amelyen az új tagok átveszik a tagsági oklevelet, és attól a pillanattól elkezdünk együtt dolgozni. A szövetségnek hét polgármestere van, a többi mind civil szervezet. Négy járásban – a Rimaszombati, a Rozsnyói, a Losonci, illetve a Rőcei járásban – tevékenykedünk, ezek alkotják a Gömöri régiót.

Ha jól értettem, a szervezet csupán a magyar ajkú romák szövetsége. Milyen az együttműködésetek a szlovákul beszélő romákkal, és melyek lehetnek azok a kapcsolódási pontok, amelyekben közös fellépést is el tudnál képzelni? Vannak-e ilyenek?

Elkezdődött köztünk egyfajta munkakapcsolat. Ez is egy ideje változott meg azáltal, hogy az ő esetükben is jelentkezett egy újfajta gondolkodás a polgármesterek, de a civil szervezetek körében is, amint az nálunk is történt. Közösen jöttünk rá arra, hogy valamilyen szinten kell kommunikálnunk, és rendszeresen meg is tesszük, próbálunk együtt dolgozni.

Ami a legfőbb kapcsolódási pont lehet, az az egész országra jellemző romaellenesség. Persze, hazudnék, ha azt mondanám, hogy micsoda fantasztikus a kapcsolat a magyar és szlovák nyelvű romák között, de szeretnénk javítani rajta, folyamatosan erre törekszünk. Maga a tény, hogy ezen a tanulmányúton és tapasztalatgyűjtésen is együtt veszünk részt, jelzése annak, hogy van haladás ebben.

Említetted a kiáltványotokat, amely az Opre Roma (Fel, romák) címet kapta, és amelyet a májusi európai parlamenti választásokon hoztatok nyilvánosságra. Mi volt a célotok ezzel, mekkora volt kezdeményezésetek támogatottsága?

Úgy gondoltuk, hogy ideje a szövetségünknek egy kicsit kibontakoznia és akár elindítania egy országos mozgalmat, amit viszont nem szerettünk volna bejegyzett mozgalommá tenni. Szlovákiában 45 roma polgármester és körülbelül 500 képviselő van, aki az ország különböző pontjain dolgozik az önkormányzatokban. Ez utóbbiakat viszont nem nagyon szólítják meg egy-egy rendezvény, esemény kapcsán, nem bátorítják a munkájukat, pedig őket is megválasztották, legalább akkora legitimitással képviselik a roma közösséget, mint a polgármesterek, akiket viszont gyakrabban bevonnak különböző eseményekbe. A mozgalomba elsőként tehát az önkormányzati képviselőket akartuk bevonni.

Másfelől meg azt gondoltuk, hogy az EP-választások kampánya nagyon jó lehetőség arra, hogy a szlovákiai romák megfogalmazzák és leírják, mit várnak el az új európai parlamenti képviselőktől. Négy terültre kiterjedő manifesztumot állítottunk össze úgy, hogy egyeztettük azt a polgármesterekkel, önkormányzatisokkal, a civil szektorral, de az emberekkel is. Vidéken a kultúrházakban, de ahol nem kaptunk kultúrházat, ott a romatelep közepén vagy a helyi aktivista háza előtt beszélgettünk és gyűjtöttünk ötleteket. Nem akartuk azt, hogy ez egy olyan manifesztum legyen, amelyet két ember állít össze egy asztal mellett ülve Pozsonyban vagy akár Rimaszombatban – meg lehetett volna csinálni ezt is –, hanem úgy gondoltuk, hogy ennek a szövegnek egészen lentről jönne, és magának a mozgalomnak is azért, hogy súlya legyen és ereje.

Nagyon féltem tőle az elején, mert a polgármestereink és az önkormányzati képviselőink is különböző politikai pártokhoz tartoznak, és akkor jön egy magyarul beszélő cigánygyerek – mármint én –, hogy országos mozgalmat szeretne elindítani… És mit fognak ehhez szólni például a szlovákul beszélő cigányok?! El kell mondanom azonban, hogy nagyon meglepődtem, kellemesen csalódtam, hiszen a roma emberek általában ki vannak éhezve arra, hogy valaki már tényleg meghallgassa őket és politikamentesen próbálja képviselni az érdekeiket.

Kéthónapnyi munka és utazás eredményeként összeállt végül ez a nagyon szép manifesztum, és meg kell említenem azt is, hogy időközben sikerült nagyon fontos romaszervezeteket is felsorakoztatni mögéje. Például ott van a pozsonyi székhelyű országos szervezet, az EduRoma, amely a roma gyerekek oktatásával foglalkozik, és különböző javaslatokat tesz a pártoknak, kormánynak és minisztériumoknak, ott vannak a különböző munkacsoportokban. Ők nagy sokat segítettek nekünk, ahogy a Roma Oktatási Alap is. Kassáról sikerült megnyernünk magunknak Jarmila Váňovát, aki a szlovákiai roma nők informális szervezetének vezetője. Nagyon fontosnak tartottuk, hogy a roma nők is kivegyék részüket ebből a munkából, a kiáltványban pedig éppen ezért szerepel az esélyegyenlőség témája. Jarmila Váňovának például nagy erénye az, hogy évtizedekig vezette a szlovák televízióban a roma magazinműsort, tehát ismeri az egész ország, és fantasztikusan együtt is tudtunk dolgozni vele.

Amikor a manifesztum szövege megvolt és támogató aláírásokat is gyűjtöttünk – körülbelül 9800 roma írta alá –, elküldtük azt a politikai pártoknak egy meghívóval, május 16-án, Kassán pedig szerveztünk egy rendezvényt, amelyen be is mutattuk. Azért választottuk ezt a dátumot, mert ez a náci katonák elleni roma ellenállás napja, amikor Auschwitzban fellázadtak a romák, így szimbolikus jelentősége van számunkra. A kiáltványunk olyan értelemben nem egyedi, hogy nyolc ország roma szervezetei fogalmaztak meg hasonlót. Szövetségünk amúgy része egy informális nemzetközi roma szervezeti hálózatnak, amelyben képviseltetik magukat a szlovákiai mellett a bulgáriai, romániai, olaszországi, spanyolországi, macedóniai, szerbiai és magyarországi romák is. Amúgy nemrég értékeltük ki az együttműködésünket Belgrádban, és úgy látjuk, hogy a hálózatban jó minőségű munkát végez valamennyi szervezet. Itt említeném meg ugyanakkor, hogy a Nyílt Társadalom Intézetén (OSF) belül működő Roma Kezdeményezések Irodájának (RIO) képviselői szintén részt vettek a manifesztum bemutatásán, ők egyben szervezetünk fő partnerei és támogatói is.

A szlovák politikai pártok közül öt fogadta el a meghívásunkat a kiáltványt bemutató eseményre, köztük a Független Személyiségek (OĽaNO) nevű csoportosulás és a Progresszív Szlovákia (Progresívne Slovensko), ez utóbbiból származik az új köztársasági elnök asszony, Zuzana Čaputová is. Ezek mellett jelen volt még két kisebb alakulat is, amely ugyan nem annyira neves Szlovákiában, de ugyanolyan szívesen fogadtuk őket, mint a parlamenti pártokat, hiszen az itt az volt a lényeg, hogy valamennyien elfogadják és aláírják a kiáltványt, amit sikerült is megvalósítanunk. A szlovákiai EP-választásokon ráadásul az OĽaNO képviselője Peter Polák lett, aki roma származású, és aki kormánybiztos is volt, ugyanakkor a rendszerváltás után az első roma parlamenti képviselő. A Progresszív Szlovákiának négy képviselője van Brüsszelben, úgyhogy velük együtt valójában öt szlovákiai EP-képviselő látta el kézjegyével a kiáltványunkat. Most szervezzük is a velük való találkozást, hogy szorosabban együttműködjünk.

Milyen az együttműködésetek a felvidéki magyar közösséggel, hát a politikai képviselőivel?

Ha a mi régiónkról beszélünk, akkor nem igazak azok a médiahíresztelések, hogy mennyire borzalmas köztünk a viszony. Ez egyszerűen nem igaz, mert a magyarok és a romák kijönnek egymással. Vannak kisebb-nagyobb gondok, de azt is meg kell jegyeznem, hogy teljesen más a helyzet, mint néhány évvel ezelőtt. A romaellenesség megvan a magyar közösségben is, de meg tudunk férni egymás mellett, együtt tudunk élni, és ebben nagy előny, hogy a magyarságnak és a cigány közösségnek egy a nyelve. Ráadásul Dél-Szlovákiában, de a mi járásunkban is a magyar iskolák egy részét cigánygyermekek tartják fenn: így van lehetősége a magyar tanárnak magyarként dolgozni a magyar iskolában. Így van ez Nemesradnóton vagy Baracán, ahol a magyar oktatásban résztvevő gyermekek száz százaléka roma, ők tartják fenn a magyar iskolákat. Közös a kultúránk is, ha például a magyar népzene és magyar cigányzene közös elemeit nézzük. Tehát megférünk mi egymás mellett…

A magyar képviselettel való viszonyuk ingadozó, hiszen egyáltalán nem árulok el titkot azzal, hogy a szövetségünk néhány vezetőjének jó a kapcsolata a kormányon lévő Most-Híd szlovák-magyar vegyes párttal, és ezáltal megpróbál minden lehetőséget felhasználni arra, hogy valamit tudjunk fejleszteni a régióban.

A Magyar Közösség Pártjával (MKP) – és most csak a Gömöri régióról beszélek, mert lehet, hogy máshol más a helyzet – sajnos nem olyan jó a kapcsolatunk, aminek kizárólag politikai vetülete van. 2016-ban a roma politikai és civil szervezetek egy emberként álltak ki Vavrek István mellett. és egyetlen roma parlamenti képviselőként őt támogattuk a választásokon. Akkor történt meg az a csoda, hogy végül sikerült őt bejuttatnunk. De Vavrek István a Most-Híd színeiben indult, ami okozott egyfajta feszültséget az MKP-val való viszonyunkban: ők azt mondták, hogy kettészakítjuk a magyarságot és a cigányságot is, úgyhogy voltak emiatt kisebb-nagyobb nézeteltérések. De ha találkozom az MKP járási elnökével vagy Rimaszombat MKP-s alpolgármesterével, akkor ugyanúgy kezet fogunk és beszélgetünk. Szorosabb együttműködés azonban nincs.

Említetted, hogy az új köztársasági elnök pártja is támogatta a kiáltványotokat, és magáról Zuzana Čaputováról is lehet tudni, hogy kisebbségbarát politikai nézeteket vall. Ti ezt már érzitek, tapasztaljátok valamilyen szinten, hogy az ország első embere a romák felé is nyitott?

Zuzana Čaputová nemcsak a romákat szólította meg, hanem a magyarokat is. Másfelől pedig az is benne volt a levegőben, bár nem mondták ki, hogy Szlovákia azért még nem annyira toleráns, hogy akár egy magyar is lehessen az elnöke. Azonban maga az a tény, hogy Čaputová már a kampányában említette a kisebbségeket és azt, hogy ő mindenki elnöke szeretne lenni, önmagában is egy jelzés volt számunkra, hogy jobb lesz nekünk, ha egy ilyen liberális gondolkodású politikus lesz az elnökünk. Ami valódi kuriózum, hogy a szlovák politika történetében először van olyan elnök, aki kisebbségi tanácsot vagy bizottságot hozott létre. Ezt még egyetlen elnök sem tette meg.

Úgy gondolom, hogy a roma közösség az előző köztársasági elnökkel, Andrej Kiskával is meg lehet elégedve, mert ő is nyilvánosan támogatta és védte a roma közösséget Szlovákiában, és ezért még nemzetközi elismerést is kapott. De először Čaputová lépett azért, hogy legyen egy ilyen kisebbségi tanács, amelyben valamennyi kisebbség képviselője helyet kap – a magyar és a roma közösség két-két képviselővel, egy-egy nővel és egy-egy férfival vehet részt a bizottságban.

Ami számomra külön öröm, hogy az elnöki tanács egyik roma tagja Teru Viktor, aki az Opre Roma mozgalom vezetőségi tagja is. Amúgy éppen a beválasztása előtt beszéltem vele telefonon és kérdezte, hogy kiállunk-e mellette, és akkor mondtam neki, hogy ez nem kérdés, hiszen ő meg tudja majd jeleníteni a mi törekvéseinket a köztársasági elnök asszonynál, aki egyébként még beiktatása előtt valamennyi kisebbség nyelvén megköszönte a támogatásukat. Ilyen tényleg nem volt még!

Ha a térségünk országait nézzük, nem kell sokat filozofálnunk, hogy lássuk: ezekben a roma közösség a legfiatalabb és legnépesebb. Magánbeszélgetésünkből hadd emeljem ki ennek kapcsán azt, hogy ebben te elsőként a felelősséget látod. Konkrétan mit értesz ez alatt?

Nagyon nagy felelősségnek tartom ezt. Mert ugye hosszú évek óta mind mondjuk mi is, a roma aktivisták, de a roma közösség is, hogy rólunk ne döntsenek nélkülünk. Itt azonban az is nagyon fontos, hogy a roma közösség is felnőjön ehhez a feladathoz, ahogy az aktivisták is. A mi szempontunkból az is lényeges, hogy a többségi szlovák társadalom minél hamarabb felfogja: ilyen tekintetben mielőbb meg kell tenni az első lépéseket. Ezek közül pedig egyik az, hogy tegyük már túl magunkat a „ki roma, ki nem roma” megközelítésen, emberként tekintsünk egymásra. Ugyanakkor látni kell azt, hogy eljön majd az az idő is, amikor ennek a közösség fel kell vállalnia a vezetést bizonyos régiókban, a képviselet különböző szintjein.

A mi szövetségünk, a Közös Erővel Gömör Felvirágoztatásáért erre vonatkozóan eldöntötte, hogy már idén elindít egy ifjúsági tagozatot: szeretnénk felkarolni a fiatalokat, bevezetni őket a politikába és közügyekbe, minél több polgármestert, önkormányzati képviselőt is szeretnénk a soraikból. Nagy segítségünkre van ebben a tekintetben a Nemzeti Demokratikus Intézet (NDI), amely nemcsak most, hanem már tíz éve tart szemináriumokat, tanfolyamokat arról, hogy mi a roma politikus hatásköre, mit tehet a közösségért a különböző szinteken.

Ugyanakkor nagyon fontosnak tartjuk azt is, hogy az új generációnak legyen egy végzettsége, legyenek megfelelő tanulmányai. Persze, nem kell mindenkiből mérnököt csinálni, de egy bizonyos végzettséggel mindenkinek rendelkeznie kell, hogy azokat a feladatokat, amelyek várnak rá a jövőben, el tudja látni.

Nekünk mindemellett van egy női tagozatunk is, a Gömöri Asszonyok, amely tulajdonképpen a szövetség elnökségi tagjainak feleségeiből verődött össze, akik elgondolták, hogy szeretnék megalapítani a tagozatot. Ők jelenleg jótékonysággal, a kultúrával és a gyermekekkel foglalkoznak, különböző programokat szerveznek, amelyeken gyermekek és anyukák együtt vehetnek részt. Ezekbe a programokba nehezen lehet bevonni az apukákat, de az anyukák ott vannak, nekik meg arról beszélünk, hogy mennyire fontos az oktatás. Ez az alapja annak, hogy valami újat, korszerűt megteremtsünk közösségünkben.

Romániai tanulmányutatokon több település roma közösségének az életébe, helyzetébe láthattatok bele. Az ember óhatatlanul hasonlítgat is ilyenkor. Alapvetően miben különbözik a szlovákiai, illetve romániai romák helyzete?

Két nap alatt a különböző beszélgetések alapján kialakult személyes véleményem osztanám meg itt. Úgy látom, hogy a romániai romák helyzete általában véve sokkal nehezebb, mint a szlovákiai romáké. Úgy érzem, hogy van ebben egy jó adag félelem is, ami a romaellenesség miatt alakult ki, ugyanakkor hiányzik az identitástudat is az itteni roma emberekből.

És amire ugyancsak egy beszélgetés margóján jöttem rá: Szlovákiában és Romániában is egyformán hiányzik a romákból a politikai öntudat, a tudatos közéleti szerepvállalás. Mert el kell fogadnunk azt: ha politikai szinten többet és jobbat akarunk, akkor saját képviseletre van szükségünk, mert senki – sem egy román, sem egy magyar, sem egy szlovák – nem tudja úgy képviselni a romákat, ahogy azt egy roma teheti. És cigányként én sem tudnám úgy képviselni a magyarokat, ahogy azt egy magyar teheti.

Szlovákiában már elindultunk ezen az úton, és ezt szeretné segíteni a szövetségünk is, amely létezése óta a különböző választásokon – és volt már önkormányzati, parlamenti, köztársasági elnöki és EP-választás is – a Gömöri régió roma választóit fel szokta világosítani. Azóta sokkal többen mennek szavazni, és ebben nagyon komoly munka van, hiszen el kell menni és szóba kell állni az emberekkel, elmondani nekik, hogy melyik választás miért fontos, melyik intézménynek mi a hatásköre.

De a legfontosabb feladatunk talán a roma identitástudat megőrzése, hogy elfogadjuk magunkban azt, hogy romák vagyunk. Ezt soha nem szabad elfelejteni, mert akkor elveszik a roma kultúra és elvesznek a hagyományok is, kivesznek az íratlan szabályok is, mint amilyen az is, hogy minden közösségben volt egy idősebb ember, akit meghallgattak, akire felnéztek a fiatalok.

Az ilyen értékek nélkül a roma identitástudat és kultúra elvész, és ebben azok a roma orvosok, mérnökök, tanárok, netán parlamenti képviselők is hibások, akik nem vállalják fel azt, hogy ők romák. Ők nem jönnek vissza a közösségbe azt mondani, hogy „figyelj, én gyermekorvos vagyok, te is az lehetsz, de ezért küzdeni kell, tanulni és dolgozni”. 

Ha bármilyen változást szeretnénk – akár Szlovákiában, akár Romániában – az ilyen apró gesztusoknak nagy jelentőségük van.