Köteleznék Mayt a Brexit hosszabb halasztásának kezdeményezésére

Törvényerejű határozatban kötelezné a londoni alsóház többpárti képviselőcsoportja a brit kormányfőt arra, hogy kezdeményezze az Európai Uniónál a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) hosszabb ideig tartó halasztását.

A jelenlegi jogi alaphelyzet szerint az Egyesült Királyság elvileg április 12-én, vagyis jövő pénteken megállapodás nélkül kikerülhet az EU-ból, mivel az alsóház a Brexit feltételrendszeréről novemberben elért hivatalos megállapodást eddig háromszor, a képviselők által önállóan kidolgozott alternatív javaslatcsomagokat kétszer visszautasította.A kedden beterjesztett többpárti indítvány azonban elfogadása esetén kötelező erővel felszólítaná Theresa Mayt, hogy kérje az EU-tól a múlt havi uniós csúcson a jelenlegi helyzetre megállapított április 12-i Brexit-határidő elhalasztását. A halasztás hosszát a tervezet egyelőre nem tartalmazza, arról a beterjesztők szerint a ház vita után döntene.

Maratoni kormányülés kezdődött

A konzervatív párti kormány kedden maratoni kabinetülést kezdett, amelyről délutánig csak annyi szivárgott ki, hogy szóba került a felkészülés felgyorsítása a megállapodás nélküli Brexitre, illetve az előrehozott parlamenti választások lehetősége, de konkrétumokkal a Downing Street nem szolgált.

A jövő pénteki Brexit-határidő meghosszabbításáról szóló képviselői indítvány várhatóan csütörtökön kerül az alsóház elé.

Yvette Cooper, az ellenzéki Munkáspárt képviselője, az alsóház belügyi bizottságának elnöke, aki a kezdeményezők nevében a javaslatot beterjesztette, kedden a BBC televíziónak kijelentette: nagyon veszélyes helyzet alakult ki, ugyanis már csak tíz nap van hátra a megállapodás nélküli Brexittel fenyegető április 12-i határidőig. Cooper szerint az egész Brexit-folyamat mélységesen lesújtó, és "az emberek már a hajukat tépik".

A magas rangú Labour-képviselő szerint Theresa May miniszterelnöknek garantálnia kell, hogy az Egyesült Királyság nem zuhan ki az EU-ból akár véletlenszerűen megállapodás nélkül, mivel ez hatalmas károkat okozna az országnak. Ennek elkerülése a miniszterelnök felelőssége, és a képviselői indítvány célja az, hogy Theresa Mayt erre rá is szorítsa, ha a kormányfő ennek ellenállna - fogalmazott a munkáspárti politikus.

Egyre szűkül a határidő

Theresa May a Brexit-megállapodás második alsóházi visszautasítás után kezdeményezte az EU-nál a kilépés elhalasztását június 30-ig. A márciusi EU-csúcson született kompromisszumos megoldás szerint az Európai Unió május 22-ig tartó halasztásba egyezett bele, de ehhez a Brexit-egyezményt a korábbi kilépési határidőig, vagyis március 29-én, pénteken, közép-európai idő szerint éjfélig jóvá kellett volna hagynia a brit parlamentnek.

Mivel a Brexit-megállapodást az alsóház a múlt pénteken tartott harmadik szavazáson is elvetette, az EU-csúcson született döntés alapján új határidő lépett életbe: Londonnak immár jövő péntekig jeleznie kell a Brexit-folyamat további menetével kapcsolatos terveit, és azt, hogy ha e határidő meghosszabbítását kéri, akkor hajlandó-e részt venni a május végén esedékes európai parlamenti választásokon.

Az április 12-i határidő meghosszabbításához is szükséges az EU-ban maradó 27 tagország egyhangú jóváhagyása.

A határidő azonban ténylegesen ennél is szűkebb, mivel a Brexit-megállapodás harmadik londoni elutasítása után Donald Tusk, az uniós állam- és kormányfők alkotta Európai Tanács elnöke már április 10-ére soron kívüli EU-csúcsot hívott össze, amelynek célja az esetleges brit hosszabbítási kérvény és az azt alátámasztó érvek elbírálása.

Meg nem erősített hírek szerint May csütörtökön ismét az alsóház elé terjesztené a Brexit-megállapodást, de ehhez kell John Bercow házelnök engedélye is. Bercow nemrég olyan végzést hozott, hogy az elutasított egyezményt változatlan formában nem lehet újból beterjeszteni.

Az alsóház elnökének hivatala kedd délutánig csak annyit közölt, hogy még nincs döntés az újabb szavazás engedélyezése ügyében.

Kapcsolódók

Kimaradt?