Azonnal elhagyja a Fidesz az Európai Néppártot, ha felfüggesztik

A Fidesz akkor tud az Európai Néppártban maradni, ha szerdán nem csupán a párt kizárására, de tagságának felfüggesztésére sem kerül sor – mondta az MTI-nek a Miniszterelnökséget vezető miniszter, a párt alelnöke. Gulyás Gergely hozzátette: a Fidesz a felfüggesztést nem tudja tudomásul venni, ilyen döntés esetén azonnal elhagyja a Néppártot.

Ha a kizárás alaposságának vizsgálatára létrejön egy "három bölcsből" álló bizottság, a Fidesz önkéntes döntéssel azt vállalja, hogy a testület munkájának lezárultáig nem vesz részt a Néppárt testületeinek munkájában – magyarázta.

"A Fidesz és az ország méltóságáról is szó van" – nyilatkozta Brüsszelből az MTI-nek. Hozzáfűzte: "olyan kompromisszumot nem tudunk kötni, amely korlátoz bennünket a szabadságunkban és abban a politikában, amellyel elutasítjuk a bevándorlást".

Közölte azt is: a Fidesz a keresztény Európa megvédését is a legfontosabb politikai célok között tartja számon. Az elmúlt hetekben a Fidesz mindent megtett a kompromisszum érdekében, a Néppárt csúcsjelöltje, Manfred Weber által szabott feltételeket teljesítette – jelentette ki a politikus.

Gulyás Gergely emlékeztetett: a kizárást a pártcsaládból a Néppárt tizenhárom bevándorláspárti tagpártja kezdeményezte, amelyeknek együttesen 34 mandátuma van a 217 fős frakcióban. A szabályok értelmében azonban a kérdést megtárgyalja a pártcsalád választmánya – tette hozzá.

Kapcsolódók

Kimaradt?