Gruevszki-ügy: kérik az elítélt miniszterelnök kiadatását Magyarországtól

Nikola Gruevszki volt macedón miniszterelnök kiadatását kérte Szkopje Budapesttől - közölte a szkopjei sajtó szerdán.

A macedón hírportálok beszámolója szerint a kormány kedd délután küldte el a kiadatási kérelmet Magyarországnak.  Renata Deszkoszka igazságügyi miniszter aznap a sajtónak azt mondta: a kiadatáshoz szükséges dokumentumok egy részét már lefordították, egy másik részét pedig utólag küldik el. "Szerepelnek benne mindazok az eljárások, amelyekben vizsgálat vagy vizsgálati előkészület folyik, és amelyek alapot nyújtanak arra, hogy letartóztassák (Nikola Gruevszkit), ha kiadják" - tette hozzá.

Nikola Gruevszki 2006 és 2016 között volt Macedónia miniszterelnöke, a múlt héten viszont nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki ellene, mert nem kezdte meg kétéves börtönbüntetésének letöltését, amelyet hivatali visszaélés miatt szabtak ki rá.

Múlt kedden Facebook-oldalán közölte, hogy Budapesten van, és politikai menedékjogot kért a magyar hatóságoktól, egy héttel később pedig szintén a közösségi médiában jelentette be, hogy kérelmét kedvezően bírálták el, és megkapta a menekültstátuszt. A Facebookon Gruevszki azt írta, kérelme átadásakor beszámolt arról, hogy hazájában az új szociáldemokrata kormány üldöztetésének van kitéve. A kormány szerinte nem demokratikus eszközöket használva és a macedón ügyészségi és bírói rendszerrel is visszaélve meg akarja fosztani a szabadságától.

Nem fenyegették meg, nincs szó politikai üldöztetésről

A macedón kormány közleményben reagált Gruevszki állításaira. Közölték, hogy Nikola Gruevszkit jogerősen ítélték el, nyilvános és átlátható eljárás során, és ellene továbbra is több bírósági eljárás és nyomozás folyik.

Nikola Gruevszki rendőri védelem alatt állt, ehhez ugyanis joga volt korábbi miniszterelnökként, és soha nem jelentette, hogy fenyegették volna az életét. A macedón kormány állítása szerint nincs bizonyíték arra, hogy politikai üldöztetésnek vagy életveszélyes fenyegetésnek lett volna kitéve, és egyetlen kormányzati intézmény sem fenyegette meg. "Ezért úgy véljük, hogy Gruevszki egyetlen célja az igazságszolgáltatás elkerülése volt" - olvasható a kormány közleményében.

A macedón kormány azt is közölte, hogy a kiadatási kérelmet minden szükséges dokumentummal és a jogerős ítélettel együtt küldte el Magyarországnak. Hozzátette:azt várja, hogy a budapesti hatóságok feltétel nélkül elfogadják a kérelmet, és európai uniós, illetve NATO-tagországként a nemzetközi joggal összhangban lehetővé teszik Gruevszki visszatérését Macedóniába, hogy letölthesse börtönbüntetését, és feleljen az ellene felhozott további vádakra. Macedónia jogállam, ezért bárkinek, akiről bizonyítást nyert, hogy megszegte a törvényt, és akit jogerősen elítéltek, felelnie kell a tetteiért - áll a közleményben.

Kapcsolódók

Kimaradt?