Az egyetlen csodálkoznivaló az AUR sikerén az, hogy csak most következett be.

Jó hazai szokás, hogy a romániai politikai kérdéseket csak egy burokban, a nemzetállami kereteken belül értelmezik. Ez az elemzési módszer még Észak-Koreánál sem működne, mert még rájuk is hatással vannak a globális folyamatok, nemhogy egy olyan országnál, mint Románia, amelyik az EU-nak fontos a kibocsátott olcsó munkaerő, a természeti források és piac miatt, illetve a NATO-nak, geopolitikai szempontból.

Az AUR egy globális trend részeként jelent meg Romániában, nyilvánvalóan helyi sajátosságokkal. Két tényezőre térek ki.

Az első: a politikától való elidegenedés és annak utóhatásai. A választók mindössze 31,84 százaléka hitte el, hogy van értelme a választásokon való részvételnek: ez persze nem azt jelenti, hogy a maradék 68 százalékot nem érdekli a közélet, sokan egyszerűen csak úgy érezték, hogy ehhez a bohózathoz nem járulnak hozzá.

A nemszavazók démonizálása nemzetközi sportág: a politikai osztály úgy várja el a legitimációt „a néptől”, hogy nem dolgozik meg érte, azaz a szavazókra hárítja a felelősséget. (Olyan ez, mint amikor anno egy sepsiszentgyörgyi szakiskola igazgatója azt mondta nekem, hogy azért bukott meg náluk mindenki az érettségin, mert „hülyék”. Ismételten gratulálok neki.)

Csak hát a depolitizáció – a politikától, esetünkben pedig a választásoktól való távolmaradás – nem „a nép” felelőssége: ha nem bíznak senkiben, akkor nem bíznak senkiben. Szívük joga. És ez, akárhogy számolgatjuk, 68 százalék. Több mint kétharmad.

Ilyen válságok ágyaznak meg a populizmusnak: korunkban elsősorban a jobboldalinak. Az AUR sikere részben azon múlott (túl azokon, amikre már rámutattak sokan: magyarellenesség, egyházi összefonódás, digitális jelenlét, erős szervezetépítés stb.), hogy az eddigi politikai osztály hiteltelenségére ügyesen épített: magát az eliten kívül pozícionálta, és „a néppel” egy oldalon jelenítette meg. Máshonnan nézve: felrúgta azt a langymeleg konszenzust, amelyik éppen, hogy hozzájárul a legitimáció sorvadásához, a folyosói összekacsintásokat, elvtelen koalíciókat, pártok közötti turizmust és így tovább.

Az AUR egyelőre a szavazók egytizedét nyerte el, de ezzel már megmutatta, hogy a probléma súlyos. Ők Románia szimptómája.

Egy másik szempont: a baloldal hiánya. A PSD nem szociáldemokrata, a többi párt gazdaságpolitikája a neoliberális skálán mozog valahol: a tőkeérdekeket szolgálja, nem a dolgozókat, leépíti az állami kontrollt, átadja a terepet a vállalati döntéshozóknak. Ez is globális folyamat, és lassan fél évszázados, ez tehát szintén nem csak nemzetállami kereteken belüli jelenség.

Éppen a nyolcvanas évektől halt el a baloldal is: amit azóta látunk, az bohózat. A baloldal a liberális „centrumhoz” simult, elfoglalta magát az identitáspolitikával, és nem mer javaslatokat tenni a kapitalizmus problémáinak kezelésére. Amikor pedig javaslatot tesz, akkor szélsőségesnek nevezik, a sajtó hadjáratot indít ellene, a politikai osztály összefog az elhallgattatására. Régi recept, és ez is globális. A mai „baloldal” egy szociálisan érzékeny liberális politikát folytat, nincs ezen mit szépíteni: legfennebb nem uszít nyíltan a hajléktalanok és szegények ellen, ennyire futja most neki.

Nincs is mögötte senki, mert nem képvisel senkit.

Pedig volna dolga. Globális válságban élünk, tulajdonképpen válságról válságra ugrunk át. 2008-ra alig emlékszünk, mert már megint gazdasági válságot élünk meg, és ez alig ér majd véget, követi egy másik. Eközben tömegek nincstelenednek el, és egyre bizonytalanabbul élünk, nem lehet tervezni, a nemzetközi kormányzati és nemkormányzati szervek egy jelentős részének gazdasági „javaslatai” sem az egyenlőtlenség felszámolását célozzák meg, hanem a rendszer megmentését – ezek után nem csoda, hogy a nemzeti szuverenitás igénye felébred.

Az AUR éppen ennek a szuverenitás-igénynek a zászlóshajója. Amíg a többi párt lelkesen európázik és várja a megmentést, addig ők az elhagyott tömegekhez szólnak.

Persze, a nemzeti szuverenitásnak sincs semmi értelme. De népszerű ígéret, és azért, mert a másik kínálat sem működik: kinyitni a kaput a külföldi tőke előtt, és könyörögni, hogy kizsákmányolhasson. Aki az AUR-ra szavaz, nem feltétlenül irracionális, ahogy az sem, aki nem szavaz: ez egy csapdahelyzet, amelyikből nem igazán van most menekvés. Ezzel főzünk: a rossz döntések valamelyikével.

Ez a helyzet így is fog maradni, amíg a hamis dilemmát nem oldjuk fel, amelyiknek egyik válasza a bezárkózás és nacionalizmus, a másik válasza pedig a kiszolgáltatottság ünneplése. Amíg nem épülnek fel helyi gazdaságok, nincs önszerveződés, dolgozói demokrácia, munkahelyi biztonság, tisztességes bérezés, a globális viszonyok egyenlőtlenségének lebontása, a nagyvállalatok társadalmiasítása, a lakhatási problémák kezelése stb., addig marad az AUR is.

És azok is, akik miatt létrejött.

(Címlapfotó forrása: Facebook/AUR Morarești)