A marosvásárhelyi katolikus gimnázium igazgatójára is lecsapott a DNA

Hivatali visszaéléssel gyanúsítja és  hatvan napos hatósági felügyelet alá helyezte a korrupcióellenes ügyészség (DNA) Tamási Zsolt-Józsefet,  a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Teológiai Gimnázium igazgatóját . 

Az ügyben Maros megyei főtanfelügyelő is érintett, a DNA pénteken Ştefan Someşan 30 napos előzetes letartóztatását kérte. Csütörtökön őrizetbe vették, ellene több ügyben is vizsgálat zajlik. 

A DNA pénteki közleménye szerint Ștefan Somesant hivatali hatalommal való visszaéléssel és kétrendbeli hatáskörtúllépéssel, Tamási Zsolt József igazgatót pedig hivatali hatalommal való folyamatos visszaéléssel gyanúsítják. 

A közlemény szerint a főtanfelügyelő 2014-ben anélkül rendelte el a katolikus gimnázium létrehozását, és Tamási Zsolt József igazgatói kinevezését, hogy előzetesen megszerezte volna ehhez a tanügyminisztérium jóváhagyását. 2015-ben pedig hatáskörét túllépve sorolta az Unirea Főgimnázium magyar tannyelvű osztályait az új oktatási intézménybe, és bocsátotta ki az intézmény számára az ideiglenes működési engedélyt. 

A DNA szerint a két gyanúsított annak ellenére járult hozzá a Római Katolikus Gimnázium működéséhez, hogy tudták: valójában a tanintézet nem rendelkezik a működéshez szükséges engedélyekkel. Az ügyészség szerint a két gyanúsított annak a 328 diáknak az érdekeit sértette meg, akik a 2015-2016-os tanévben olyan intézményben tanultak, mely nem rendelkezett hatósági engedéllyel, ezért tanulmányaik törvényesen nem ismerhetők el. 

A közlemény arról is említést tesz, hogy Maros megye prefektusa 2014-ben a közigazgatási bíróságon támadta meg a római katolikus tanintézet létrehozásáról szóló önkormányzati határozatot, és a marosvásárhelyi táblabíróság 2016 februárjában jogerősen is érvénytelenítette azt.  

Az állam hosszas pereskedés után 2004-ben szolgáltatta vissza a római katolikus egyháznak a 20. század elején épített II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Főgimnázium épületeit, melyekben az Unirea román és magyar tannyelvű főgimnázium működött. Ugyanabban az évben a Bolyai Farkas Gimnázium termeiben indult be a marosvásárhelyi katolikus oktatás. Az egyháznak 2014-ig kellett várnia, míg az önkormányzat hozzájárult a Római Katolikus Gimnázium létrehozásához. Az intézmény a 2015-2016-os tanév elejétől költözhetett be az egyház épületeibe, amelyeket jelenleg az Unirea Főgimnáziummal oszt meg. Egy feljelentés nyomán a DNA egy évvel ezelőtt az ingatlan visszaszolgáltatása ügyében is vizsgálatot indított.

A DNA közleményét itt olvashatja. 

Kapcsolódók

Kimaradt?