Leomlott a Brassó megyei Szászveresmart középkori műemléktemplomának tornya

Péntek este leomlott a Brassó megyei Szászveresmart (Rotbav) középkori műemléktemplomának tornya – közölte szombaton internetes oldalán a Monitorul Express Brassó megyei napilap.

A Brassótól 24 kilométerre levő szász erődtemplom tornya és a templomhajó egy része péntek este kilenc órakor omlott össze. Helyi lakosok elmondása szerint a toronyóra a kilenc helyett csak kétszer kondította meg a harangot, a harmadik kondítás helyett az óriási robaj hallatszott.

A közvetlenül az E60-as európai út mellett álló erődtemplom a mintegy negyven méter magas tornyával jellegzetes látványosság volt a Brassóba utazó autósok számára.

A Monitorul Express beszámolója és képriportja szerint a torony az erőd belső udvara felé dőlt el, romjai a várfalakon belül maradtak.

A katasztrófavédelem illetékese a brassói lapnak elmondta: az omlásnak nincsenek áldozatai. A katasztrófavédelem szombaton azt vizsgálta, hogy omlásveszély fenyegeti-e az épület megmaradt részeit.

A szászveresmarti templom egyike a legrégebbi barcasági szász templomoknak. Építése 1250-ben kezdődött. A templomot a 15. században erősítették meg és vették körül erődfallal. A templomtornyot lőrései és látványos szuroköntő nyílásai tették alkalmassá a védelmi feladatokra. 

Kimaradt?