A tasnádiakkal konzultál az RMDSZ a menekültállomás létesítéséről

Pár nap alatt 200 tasnádi polgár nyilvánított véleményt a fürdővárosba tervezett menekültközpontról az RMDSZ által indított konzultáció keretében.

Az RMDSZ tasnádi szervezetének önkéntesei kérdőívekkel igyekeznek felkeresni valamennyi tasnádi lakost, a következő napokban a város forgalmasabb pontjain és fontosabb eseményein is megkérdezik az embereket.

„A tasnádiak megértették, hogy ebben az ügyben az RMDSZ nem valaki vagy valakik ellen, hanem a tasnádiak érdekében kíván fellépni” – idézte Pataki Csabát, a Szatmár megyei szervezet elnökét pénteken a szövetség hírlevele.

A politikus szerint a tasnádiak vártnál is nyitottabbak a migránsok fogadására szánt központról indított konzultáció iránt. Emlékeztetett, hogy az RMDSZ elsőként fejezte ki egyet nem értését azzal, hogy a helyiek megkérdezése nélkül döntsenek a migránsközpont létesítéséről Tasnádon, veszélyeztetve a város legfontosabb bevételi forrását, a turizmust. 

Kapcsolódók

Kimaradt?