Tüntetnek Marosvásárhelyen a Vársétány kivágott fái miatt

Utcára vonulnak szombaton Marosvásárhelyen a Vársétány fáinak megmentése érdekében - tájékoztat a Marosvásárhelyi Rádió. A sportcsarnok előtti térre meghirdetett megmozdulást az tette indokolttá, hogy csütörtökön engedély nélkül vágtak ki fákat a Vársétány melletti részen. 

A munkálatokat még a kivitelezés előtt kellett volna engedélyeznie a polgármesteri hivatal szakbizottságának, illetve a környezetvédelmi ügynökségnek, de ez nem történt meg. Ezt a tervet utólagosan mutatták meg a városháza illetékes bizottságnak, amely utólagosan sürgősségi ülést tartott csütörtökön a polgármesteri hivatalban. 

Csütörtökön a bizottság egyik tagja, Szakács László a rádiónak megerősítette, a vár vezetősége adott parancsot a fák kivágására, anélkül, hogy engedélyt kért volna a polgármesteri hivataltól.

Márciusban a városháza még cáfolta azokat a sajtóban megjelent híreket, hogy kivágatná a sétányról a fákat. 

FRISSÍTÉS: Mircea Moldován városházi illetékes elmondta, a fakivágásokra a vár korszerűsítési munkálatai miatt van szükség - olvasható a Marosvásárhelyi Rádió honlapján. 

A felújítási tervben, az északi várfalaknál szerepel egy kis tér (piazzetta) kialakítása, amely során kockaköveket raknak le, és egy hozzáférést biztosító utat is építenek.

Szakács László, a szakbizottság tagja a csütörtöki sürgősségi ülésen hangsúlyozta, a zöldövezet-kezelő testületnek nemcsak a fák kivágását kell jóváhagynia, hanem a teljes, részletes várrendezési tervet át kell néznie és elemeznie. Az ülésen végül a már megkezdett és egy újabb fa kivágását hagyták jóvá.

A marosvásárhelyi Rhododendron Környezetvédő Egyesület favágási ügyben szervez jövő héten kedden, 17 órától kerekasztal-beszélgetést, amelyre a polgármesteri hivatal képviselőit is meghívták.

FRISSÍTÉS: Nem hagyta jóvá a rendőrség a tüntetést Marosvásárhelyen. 

Kapcsolódók

Kimaradt?