Igény van rá – lesz-e elegendő influenza elleni oltóanyag idén Romániában?

Az ősz beköszöntével a csökkeni nem akaró koronavírusos esetek mellett az influenzás megbetegedésekre is fel kell készülni az országban, a helyzetet pedig bonyolíthatja, hogy a két vírusos fertőzésnek hasonló tünetei vannak. Szakemberek szerint ezért különösen fontos lenne, ha az idei szezonban minél többen beoltatnák magukat influenza ellen, a kérdés csupán az, hogy lesz-e elegendő oltóanyag Romániában ahhoz, hogy mindenki hozzáférjen a vakcinához, aki erre igényt tart. Az egészségügyi minisztérium az első adag ingyenes oltást már szétosztotta az országban, ám például Hargita megye első körben az igényelt anyag mindössze 11 százalékát kapta meg. 

Tavalyhoz képest kétszer annyi, 3 millió influenza elleni oltást rendelt az egészségügyi minisztérium, ebből 330 ezret már szétosztott a megyei közegészségügyi igazgatóságoknak, amelyek eljuttatják azokat a családorvosi rendelőkbe és az egészségügyi egységekbe. Nelu Tătaru egészségügyi miniszter jelezte: ha a járványhelyzet megkívánja, további egymillió dózist tudnak beszerezni. 

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) ajánlásai szerint az ingyenes oltási kampány részeként kiemelten immunizálják a 65 év feletti személyeket, a krónikus betegségekkel, különösen légzőszervi, szív- és érrendszeri megbetegedésekkel, anyagcsere-betegségekkel küzdő személyeket, az intézményekben élő gyermekeket és időseket, az orvosi személyzetet és várandós nőket, mutat rá az egészségügyi tárca közleménye

A prioritási listát tovább szűkítették, első körben a legeslegveszélyezettebb kategóriákat oltják be, azaz a 3-5 éves gyerekeket, a várandós nőket és az egészségügyi személyzetet, legyen az kórházi alkalmazott, vagy dolgozhat járóbetegrendelőben vagy valamilyen szociális intézményben, például gyermek- vagy idősotthonban, tudtuk meg a Hargita Megyei Közegészségügyi Igazgatóság (DSP) vezetőjétől.

Tar Gyöngyi rámutatott: ők 23070 adag oltóanyagot kértek az idei szezonra, egyelőre ebből 2640 adagot kaptak meg, ami a kért mennyiség mindössze 11 százaléka. Ez az adag még a fent felsorolt, legkockáztatottabb célcsoportnak sem elég a megyében, a közegészségügyi igazgatóság igény szerint, annak függvényében, hogy hol mennyit kértek, próbálja ezt szétosztani a háziorvosok és a kórházak között.

Sosem jön meg időben a kért mennyiség

Körülbelül két héten belül érkezik az újabb szállítmány, de nem tudják, az azt követő mikor fog, magyarázta Tar Gyöngyi, aki azt is megosztotta: sosem kapják meg időben azt a mennyiséget, amennyit kértek. A szakember megjegyezte, hogy az oltási kedv mindig az elején a legnagyobb, utána lecsökken, az emberek belefáradnak vagy megveszik maguknak az oltást. Az utóbbi években Hargita megyében minden influenza elleni oltóanyag elkelt ugyan, amit a közegészségügyi igazgatóság leosztott, de korábban volt rá példa, hogy márciusban is kaptak vakcinát, és egyből az égetőbe vitték, mert már senkinek nem kellettek. 

Rosszul állunk EU-s szinten. Az Eurostat nemrég közzétett adatsorából kiderül: az Európai Unió tagállamai közül Lettország, Észtország, Szlovákia, Szlovénia és Litvánia mellett Romániában volt a legalacsonyabb 2018-ban a 65 évesnél idősebbek körében az influenza ellen beoltottak aránya. Míg EU-s szinten az átoltottsági arány két évvel ezelőtti adatok szerint 41 százalékos volt ennél a csoportnál, Romániában 20,8 százalék. 

Kitért arra is, szerinte az oltóanyagok szétosztásánál figyelembe kellene venni, hogy melyik megyében mikor áll be a tél, és azokat a térségeket kellene először ellátni nagyobb mennyiségű vakcinával, ahol hamarabb fordul hideg, téliesre az időjárás. Mint mondta, ezen meggyőződését az egészségügyi miniszterrel is megosztotta, és minden módszertani gyűlésen hangoztatja, de egyelőre ez nem szempont a szétosztásnál. 

Érdeklődjenek a gyógyszertárakban

Aki nem tartozik egyik kockázati csoportba sem, és be szeretné oltatni magát, saját zsebből megvásárolhatja a vakcinát. Áruk 50 lej körüli, de hogy megspórolják a fölösleges járkálást, nem árt körbetelefonálni városuk gyógyszertárait, hiszen nagy a kereslet, és van, ahol már elfogyott a készlet. Szerdán véletlenszerűen felhívtunk néhány kolozsvári és csíkszeredai gyógyszertárat, és egyetlen hely kivételével már mindenhol felvásárolták a rendelkezésre álló oltásokat, és sajnos sehol nem tudtak arról információt adni, hogy mikor kapnak új adagot. Jó hír viszont, hogy a rögtönzött „kutatásunk” során mindenhol segítőkész alkalmazottak válaszoltak a hívásunkra, és voltak olyanok is, akik ugyanazon gyógyszertárlánc másik üzletébe irányítottak – hátha ott sikerrel járunk.

A helyes maszkviselés az influenza-járványt is fékezheti

„Akinek jár az ingyenes oltóanyag, mindenképpen vegye fel telefonon a kapcsolatot a családorvosával, és jelezze határozott szándékát, hogy amint lehet, be szeretné oltatni magát” – tanácsolta Tar Gyöngyi, aki szerint fontos, hogy a családorvosok tisztán lássák, jelenleg hányan tartanak igény az influenza elleni vakcinára, megváltozott-e az ingyenes oltásra jogosult valamelyik személy szándéka. Figyelmeztetett: a koronavírus-járvány miatt főként ajánlja, hogy telefonos előjegyzés alapján keressék fel a páciensek a háziorvosukat, a rendelőben minimálisra kell csökkenteni a várakozási időt. 

Akinek pedig nem jár az ingyenes oltóanyag, vásárolja meg, és oltassa be magát – javasolja a Hargita Megyei Közegészségügyi Igazgatóság vezetője –, különösen akkor, ha például a munkahelye miatt ki van téve a megbetegedés veszélyének – így az ügyfélfogadásban dolgozók, vagy a forgalmas áruházak alkalmazottjai. „Minél többen vagyunk beoltva, annál inkább lecsökken a járvány terjedése” – mutatott rá Tar Gyöngyi, hozzátéve azt is, hogy a tüsszentéssel, beszéddel, köhögéssel terjedő influenzára a helyes maszkviselés is fékezően hat. 

Melyek az oltás mellékhatásai?

Minimális, könnyen átvészelhető mellékhatásokkal jár az influenza elleni oltás, mondta el érdeklődésünkre Tar Gyöngyi, hangsúlyozva, hogy idős személyektől kisgyermekekig évek óta minden korcsoportot oltanak, jó tapasztalatokkal. Enyhe influenzaszerű tünetegyüttes mutatkozhat a szervezetben az oltóanyag hatására, ritkán kis hőemelkedésre, izomfájdalomra panaszkodnak a páciensek, esetleg fejfájás is jelentkezhet, valamint bőrpír, vörös duzzanat a szúrás helyén, karfájdalom, sorolta. Viszont egyik sem „elviselelhetetlen”, érvelt a szakember, aki szerint néhány enyhe, zavaró mellékhatás árán megéri egy szezonra megszabadulni az influenza és annak szövődményeinek veszélyétől. 

A szakember kérdésünkre megerősítette: páciensnek és orvosnak egyaránt segítene, ha az idei szezonban magas lenne az átoltottsági arány a lakosságban, hiszen tünetek megjelenése esetén annál, aki be van oltva, ki tudják zárni az influenzás megbetegedés lehetőségét. Ismertette: az influenza elleni oltóanyagok a 3-4 legvalószínűbb törzsekre vonatkoznak, járványügyi megfigyelések és számítógépes valószínűségszámítási módszerek alapján „már nagyon rég jól eltalálják” a vakcinát. „Ha valakinek tünetei vannak, nem kizárt, hogy más törzzsel, kórokozóval fertőződött meg, nem feltétlenül koronavírussal, de mivel attól tartunk a leginkább, azt a gyanút kell kizárni a leghamarabb” – fogalmazott Tar Gyöngyi. 

Kapcsolódók

Kimaradt?