Nem voltak hajlandóak segíteni a rémült, vér borította lánynak a rendőrök

Ültek az autóban és tétlenül nézték, ahogy egy sokkos állapotban levő kiskorú véresen áll mellettük, a két rendőr a járókelők unszolására sem mozdult. A felháborító eset a hétvégén történt Galacon.

Két hét sem telt el azóta, hogy az egymást érő mulasztások miatt a hatóságok képtelenek voltak megmenteni az otthonából eltűnt Alexandra Măceșanut, most újabb rendőrbotrány körvonalazódik az országban.

A közösségi médiában megjelent felvételek szerint a két galaci rendőr nem szállt ki a járőrkocsiból, holott egy rémült kamaszlány állt melettük az utcán, deréktől lefele teljesen véresen, írja a Hotnews. A lány segítségére – akit olyan sokk ért, hogy megszólalni sem tudott – járókelők és két biztonsági őr sietett, de ők sem voltak ráhatással a rend őreire. Végül a galaci gyermekkórházba, majd a megyei sürgősségi kórház nőgyógyászati osztályára szállították, ahol megműtötték.

Nem tudni, erőszak történt-e

Orvosi források és a megyei mentőszolgálat vezetője szerint a 14 éves lányt megerőszakolták, szerintük az áldozat szavaiból erre lehetett következtetni. Hangsúlyozták, a gyermek életveszélyes állapotban volt, rengeteg vért vesztett. A kórházi szóvivő egyelőre nem részletezte a felállított diagnózist.

A lány két éve a gyermekvédelmisek felügyeletében van, mert szülei és nagyszülei nem tudnak gondoskodni sorsáról. A Galac Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság (DGASPC) illetékesei azonban azt állítják: a lány nem erőszak áldozata, mert a gyermekvédelmi hatóság pszichológusának azt állította, hogy önszántából létesített szexuális kapcsolatot a vele egyidős barátjával.

A kamaszlány vasárnap 17 és 20 óra között háromórás eltávozáson volt, ekkor találkozhatott a fiatal fiúval, akit a rendőrök ki fognak hallgatni.

Mihai Fifor ügyvivő igazságügyi miniszter ugyanakkor közölte: a két rendőr hozzállása elfogadhatatlan és felelősségre fogják őket vonni.  

Kapcsolódók

Kimaradt?