Lehangoló hírek Michael Schumacher állapotáról

Három héttel Michael Schumacher síbalesete után, s mesterséges kómában tartása óta a Forma-1 hétszeres világbajnokának állapota továbbra is "stabil" , ami nem feltétlenül jó jel – nyilatkozta a Le Point francia hetilapnak Jean-Marc Orgogozo, a bordeaux-i egyetem neurológus professzora. 

A szakember szerint minden kómában töltött nappal csökken az esélye annak, hogy a beteg állapotában javulás álljon be. A tény, hogy az agyban a sérülés következtében bekövetkezett nyomás ennyi idő elteltével sem csökken, azt valószínűsíti, a sérülés a vártnál súlyosabb, s kevés a remény a javulásra.

A gyógymód, amit a grenoble-i orvosok alkalmaznak, az egyetlen racionális lehetőség. A mesterséges kómával az agyat megkímélik attól, hogy dolgozzon, ezáltal kevesebb energiát és oxigént igényel. Helyes a hőháztartás 34-36 Celsius fokra történő leszorítása is, ami megkönnyíti a sérülések stabilizálását. De ha az agyat ért ütés túl nagy volt, az alkalmazott gyógymód nem sokat ér.

Ráadásul a kockázat is nagy: a szervezet immunrendszere felmondhatja a szolgálatot és főleg a vérkeringés fenntartása jelenthet gondot. Orgogozo professzor szerint Schumacher kezelőorvosainak nem maradt sok idejük, záros határidőn belül fel kell ébreszteniük a beteget, máskülönben visszafordíthatatlan folyamatok indulhatnak be. Ha a mesterséges kóma első három hete nem hozott eredményt, az aggasztó jelnek tűnik – mondta a Le Point-nek a bordeaux-i neurológus.

Kapcsolódók

Kimaradt?