Kenéz Ferenc Vendéglétra című kötetét mutatták be a kolozsvári Minerva Házban az ünnepi könyvhét keretében. A Siklódy Ferenc illusztrációival gazdagított kötetbe három, 2009 és 2012 között íródott hosszú vers került. Az egyik Kolozsvárról, a másik Marosvásárhelyről, a harmadik Kalotaszegről, mindhárom pedig a rendszerváltás előtti Erdélyről, az elvágyódásról, a „Menni vagy maradni?” dilemmájáról szól.

 Az első, a Szabadnak lenni mit jelent? alcíme: Kolozsvár-oratórium. „Nagyszalonta a szülővárosom, Várad a nagyvárosom, a nagybetűs Városom, Kolozsvár pedig: a megszeretett városom” – hangzott Kenéz Ferenc vallomása, amikor a kötetet méltató Markó Béla azt kérdezte tőle, hova megy „haza”, ha Budapestről visszalátogat Erdélybe. Kenéz Ferenc 1989 márciusában családjával együtt kitelepült Magyarországra, miután maga is végigélte a szabadságvágy és szülőföldhöz való ragaszkodás közti gyötrelmes választást, amelyet a harmadik poéma őrtüzek és léghajók szimbólumai hordoznak nagyon szemléletesen.

Hogy mennyire „megszeretett, tehát elhagyhatatlan városa” Kolozsvár, az kiderült abból, ahogy a költő a kincses városról beszélt. „Itt éltem meg a szabadság édes élményét. Paradox módon, hisz Budapesten kerestem a szabadságot, de Budapest nem változott azóta, hogy 1989-ben oda megérkeztem. Kolozsvár viszont bámulatos változáson ment át. Azt hiszem, az emberrel ellentétben, aki ha él, öregszik, a város, ha él, egyre fiatalodik. Nos, Kolozsvár is egyre fiatalabb” – mondta a szerző.

Markó Béla arra hívta fel a hallgatóság figyelmét: Kenéz egy olyan költőgeneráció (a második Forrás-nemzedék) tagja, amelyet nagyon gyorsan kanonizáltak. Kenéz kilógott a Farkas Árpád - Király László - Magyari Lajos neve által fémjelezett kánonból, mondta Markó: sokkal urbánusabb, avangárdabb költészetet képviselt, mint a népi, nemzeti hagyományokhoz visszatérő kortársak.

„A Kolozsvár-poéma a szabadság dilemmája, rendkívül plasztikusan ábrázolja az 1989 előtti Kolozsvárt, a menni vagy maradni kérdését. Az olvasó érzi, hogy aki írta, az a saját bőrén tapasztalta meg mindezt” – tette hozzá Markó.

A könyvbemutatón Köllő Csongor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház művésze olvasott fel részleteket a poémákból: jól ismert és mindannyiunk által sokszor hallott párbeszédeket román és magyar szomszédok között a Kolozsvár-oratóriumból, Lilike medika ötvenes éveket felelevenítő sorait, amelyek nehéz, sőt néha drámai élethelyezekről számolnak be ugyan, de a tartalom pátoszát groteszk elemekkel, a felező tizenkettes dallamosságával enyhíti.

Az Odafenn pingált űrhajó egy kalotaszegi faluban játszódik, ahol elterjed, hogy egy ezermester – a helyileg adott módszerekkel – űrhajót fabrikál. Szabadulni akar? Igaz ez vagy csak színjáték, amit a helyi színtársulat próbál? Magasba tudja emelni az őrtüzek melege a léghajót? Szereplői, sőt maga a költő is: fakanalak. Bár, ha az ember jobban belegondol, lehet, hogy mi magunk vagyunk.

A választás (őrtűz és léghajó között) ma már nem jár olyan rettenes következményekkel, mint akkoriban, mondta Kenéz Ferenc. A költő, aki – Markó jellemzésével – nagyon lírai, de folyton mesél nekünk, így jellemezte elvándorlása utáni életét, munkáját: „Most Magyarországon léggyökerekből táplálkozom, de ezeknek a léggyökereknek ugyanolyan a formájuk, mint az igazi gyökérnek, ami kivándorlásomkor beleszakadt a földbe.”