Irigylésre méltó ünnepi könyvhét Kolozsváron

A Cseh Gusztáv-emlékkiállítás megnyitójával és Csapody Miklós Cseh Gusztáv című monográfiájának bemutatójával megkezdődött szerda eset a 3. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A szerző szerint az európai modernitás nyelvén teremtett nemzeti értéket a képzőművész, aki a könyvszerkesztés során társalkotónak tartotta magát – az is volt.

„Erdélyben a kultúrára figyelésünk sokszor inkább irodalomcentrikus, ezért is külön öröm, hogy a könyvhét megnyitója a Quadro Galéria kiállítótermében kapott helyet, annak is bizonyítékaként, hogy igen sok kapcsolódási pont van az irodalom és a képzőművészet között” – köszöntötte Székely Sebestyén György galériaigazgató, művészettörténész az érdeklődőket és felszólalókat.

A könyv is műtárgy, nincs primátusa a szövegnek, az együtt lélegzik az illusztrációkkal, a technikai kivitelezéssel – jelentette ki Markó Béla költő, aki a Kós Károly Akadémia elnökeként támogatja a könyvhetet. Megjegyezte: a rendezvény cáfolja szólásmondásunkat, hogy sok bába közt elvész a gyermek, hiszen íme, harmadszor is megszervezték a könyvhetet, amelynek rengeteg támogatója van. Elárulta, megirigyelték mások is ezt az ünnepet, ahogyan Magyarországon sem csak Budapest a helyszín, úgy Erdélyben is lehetne máshol, Marosvásárhelyen talán már jövőben.

Az Idea nyomda igazgatója, Nagy Péter bevallotta, tőle származott az ötlet, hogy ilyen formában vehesse kezdetét a könyvhét, Csapody Miklós irodalomtörténész pedig elárulta: Nagy Péternek köszönhetően jelent meg a kötet, amely remélhetőleg a budapesti Vörösmarty-téren is helyet kap.

A könyv Cseh Gusztáv munkásságához méltóan igen súlyos lett – jegyezte meg Kántor Lajos, aki felhívta a figyelmet arra, hogy a kötet intézménytörténetet is tartalmaz és családtörténetet is, amely Cseh grafikussá növekedését, pályájának alakulását is magyarázza.

A Kolozsvár Társaság elnökeként Kántor Lajos oklevelet adott át Egyed Péternek, mint kolozsvári könyvírónak, -szerkesztőnek, -kiadóvezetőnek. Egyed Péter Mario Vargas Llosat idézve mondott köszönetet vallomásával, hogy mit jelent számára a könyv: a fikció kiteljesíti életünket, lehetőség mindannyiunknak arra, hogy ne legyünk egy életbe zárva – olvasunk és megsokszorozódunk.

Kapcsolódók

Kimaradt?