Zsidó Ferenc a Székelyföld folyóirat új főszerkesztője

Zsidó Ferenc székelykeresztúri író, kritikus lett 2020. augusztusától 24-étől a Székelyföld folyóirat főszerkesztője, olvasható a Csíkszeredában megjelenő kulturális lap honlapján.

A Hargita Megye Tanácsa által finanszírozott lap közleménye szerint Zsidó Ferenc a szerkesztői munka koordinálása mellett az új honlap bejáratására és irodalmi rendezvények lebonyolítására koncentrál.

Zsidó Ferenc 1976-ban született Székelyudvarhelyen, 1999-ben a Bukaresti Egyetemen szerzett magyar-német szakos diplomát, 2008-ban a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetemen a bölcsésztudományok doktorává avatták.

1999-2003 között a székelyudvarhelyi Palló Imre Művészeti Szakközépiskolában tanított, 2003-2004-ben a Krónika napilapnál volt szerkesztő, 2005-től a székelykeresztúri Zeyk Domokos Technológiai Líceum magyartanára, 2013-2019 között a www.eirodalom.ro című irodalmi portált szerkesztette.

Tagja a Romániai Írók Szövetségének, a Magyar Írószövetségnek, az Erdélyi Magyar Írók Ligájának, a Fiatal Írók Szövetségének, kuratóriumi tagja az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítványnak.

Fontosabb kötetei: Szalmatánc (regény). Mentor Kiadó, Marosvásárhely, 2002.; Csigaterpesz (novellák). Erdélyi Híradó Kiadó, Kolozsvár – FISZ, Budapest, 2005.; Autóstoppal Európában (regényes útirajz). Pallas Akadémia Kiadó, Csíkszereda, 2007. Laska Lajos (rövidprózák), Pro-Print Kiadó, Csíkszereda, 2012., Csak egyenesen! (irodalomkritikák), Erdélyi Híradó Kiadó, Kolozsvár – FISZ, Budapest, 2016., Huszonnégy (regény), Gutenberg Kiadó, Csíkszereda, 2017, 2018.

Zsidó Ferenc a Székelyföld folyóirat főszerkesztői tisztségében Borsodi L. Lászlót váltja, aki személyes és szakmai okokra hivatkozva 2020 júliusában mondott fel. Borsodi L. László 2019 májusától vezette a szerkesztőséget, az azt megelőző kilenc évben pedig Lövétei Lázár László költő volt a kulturális lap főszerkesztője.

Kapcsolódók

Kimaradt?