Borsodi L. László a Székelyföld folyóirat új főszerkesztője

Borsodi L. László költő, irodalomtörténész, tanár lett a Székelyföld kulturális folyóirat új főszerkesztője - adta hírül hétfőn az Eirodalom.ro erdélyi magyar hírportál. Borsodi Lövétei Lázár Lászlót váltja a kulturális folyóirat élén.

Az új főszerkesztő a portálnak kifejtette, hogy jól működő struktúrát vesz át, ezért számottevő újítást nem tervez. Elképzelései között szerepel újabb fiatal szerzők megszólítása, a tanulmány- és kritikarovatok változatosabbá tétele.

Elmondta, hogy szeretne föltámasztani egy-két rovatot, például a székelyföldi sportélet lenyomataként működő Mens sanát, valamint a híres székelyföldi pedagógusokat bemutató Alma matert.

Középtávú tervei között szerepel, hogy a lap nagyobb médianyilvánosságot kapjon internetes közösségi terekben és megújítaná a folyóirat honlapját is. Rendszeressé akarja tenni a lapszámbemutatókat meghívott szerzők közreműködésével és fontosnak tartja a középiskolákban való jelenlétet, mert az biztosíthatja a folytonosságot.

A leköszönő Lövétei Lázár László azzal magyarázta visszavonulását, hogy a mintegy kilenc év főszerkesztői tevékenység után ismét a versírásra szeretne összpontosítani. Továbbra is tagja marad a folyóirat kiadója által gondozott Székely Könyvtár sorozat szerkesztőbizottságának.

Borsodi L. László 1976-ban született Csíkszeredában, ahol a Márton Áron Főgimnáziumba járt, majd elvégezte a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán a magyar-angol szakot. Azóta egykori középiskolájában irodalmat tanít, számos erdélyi és magyarországi folyóiratban publikál, mintegy tíz kötete jelent meg.

Kapcsolódók

Kimaradt?