Elköltözik az ecsetgyárból a kolozsvári Ecsetgyár

Tíz év után elköltözik az egykori ecsetgyárból a kolozsvári Ecsetgyár független kulturális- és kortárs művészeti központ, jelentette be a vezetőség hétfő délelőtti sajtótájékoztatóján. A szervezet egyúttal profilt is vált: az alkotókat befogadó tér helyett a társadalmi párbeszéd platformja, szakértői hálózat kíván lenni.  

Alapításának tíz éves évfordulóját hétvégén kezdődő programsorozattal ünnepli az Ecsetgyár, ez lesz az utolsó évad, amikor még az Henri Barbusse utcai régi ecsetgyár földszintjén lesznek rendezvényeik. A városközpontban található Constantin Dobrogeanu Gherea utcában találtak új székhelyre, tudtuk meg a sajtótájékoztatón, itt is alakítanak majd ki kiállítótereket, illetve a szomszédos CFR klub használatáról is tárgyalásokat folytatnak, de sokkal nagyobb hangsúlyt fektetnek ezután az együttműködésre más kolozsvári intézményekkel, független kulturális terekkel, így terjesztve a városban az „ecsetgyárságot” – mondta el Szakáts István, az igazgatótanács tagja. Az évfordulós programok egy részét a Tranzit Házba, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem stúdiójába és a Babeș-Bolyai Tudományegyetemen, illetve az Octavian Stroia Dráma és Koreográfia Líceumban szervezik meg.

Kortárs művészet hagyományos múzeumokban

A költözést tulajdonképpen a független művészeti szcéna számára kedvezőtlen társadalmi és gazdasági folyamatok kényszerítik ki – az IT-szektornak köszönhetően megemelkedett bérleti díjak, az állami kultúratámogatás csökkenése –, de a változás pozitív hozadéka lehet, hogy az Ecsetgyár eseményei így szélesebb közönséghez jutnak el, hangsúlyozta Mihai Iepure-Górski, a vizuális művészeti programok kurátora. Az Ecsetgyár szó szerint beépül a város szövetébe például azzal, hogy négy kolozsvári partnermúzeum kiállításaiba lopja be a kortárs művészetet. Az október 17-én nyíló alternatív program keretében az Ecsetgyár művészei az Erdélyi Történeti Múzeumban, az Erdélyi Néprajzi Múzeumban, és a Babeș-Bolyai Tudományegyetem állattani és növénytani múzeumaiban állítanak ki.

Nemzetközi performansz-sorozat, sok magyarországi produkcióval

Az Ecsetgyár célja kilépni a kortárs művészet piaci logikájából, szórakoztatás helyett emancipálni a közönséget, pótolni a hiányzó társadalmi párbeszédet, mutatott rá Miki Braniște, az előadóművészeti programok kurátora. Október és november folyamán három magyarországi előadást is bemutatnak a kolozsvári közönségnek, amelyek a szomszédos országban történő aggasztó társadalmi folyamatokat tematizálják: a Hodworks Mirage című előadása a tehetetlenségről és sérülékenységről szól, a Stereo Akt társulat Addressless – vagabond role game című interaktív performansza a hajléktalansággal, Kelemen Kristóf és Pálinkás Bence György Magyar akác című előadása pedig a menekültkérdéssel foglalkozik.

Az ünnepi rendezvénysorozat október 4-én, pénteken a Pilot kiállítótérben berendezett Kollektív tekintet: minták a mindnyájunkat érintő dolgokból (Privirea colectivă: Mostre din ceva care ne privește pe toți) című kiállítással és a Lateral ArtSpace galériában nyíló Blind Date #2 kiállítással kezdődik. Ugyanaznap Ivo Dimchev bolgár performer is fellép interaktív zenei showjával, a Selfie Concerttel, amelyre már elkezdődött az online jegyárusítás. Október 5-én a /Pe-Trecere 10.0 című beszélgetéssorozatot szervezik meg a kulturális szférában dolgozók és közalkalmazottak részvételével a független művészet esélyeiről. Októberben és novemberben romániai, magyarországi, ausztriai és bulgáriai vendégelőadásokat tűznek műsorra, a kiállításokat pedig a Pilot Café nevű, bárki számára nyitott vita-, kerekasztalbeszélgetés- és tárlatvezetés-sorozattal egészítik ki. A teljes program itt böngészhető.

Épül a függetlenek hálózata

Az Ecsetgyár új stratégiájának része a romániai független kulturális szervezők közötti hálózat kiépítése is. A régi ecsetgyár udvarán található Pilot kiállítótérben mutatják be pénteken az ő múltbeli és jelenlegi helyzetükre, motivációikra reflektáló kiállítást Kollektív tekintet: minták a mindnyájunkat érintő dolgokból (Privirea colectivă: Mostre din ceva care ne privește pe toți) címmel. A tárlathoz az ország nyolc kortárs művészeti központját keresték fel, köztük a marosvásárhelyi B5 stúdiót, a sepsiszentgyörgyi Magma Kortárs Művészeti Kiállítóteret, a kolozsvári Tranzit Házat is. Az Ecsetgyár hosszú távú közreműködést szervez a Shoshin Színházi Egyesülettel is, januártól közös helyszínt is avatnak, amely egyben kortárs művészeti kutatóközpont és előadótér is lesz.Amint már tavasszal beharangozták, hangsúlyt fektetnének a fiatal művészgeneráció képzésére, műhelymunkákat és kiállítási lehetőséget biztosítanának a kolozsvári Képzőművészeti és Formatervezési Egyetem és a Babeș-Bolyai Tudományegyetem diákjai számára. Az első ilyen program az Új hullám #1 című, november 7-én nyíló kiállítás, de 2020-ra terveznek olyan országos kiállítássorozatot is, amelynek keretében elismert művészek válogatnak pályakezdőket maguk köré.

Kapcsolódók

Kimaradt?