Putyin felvetette egy új állam létrehozását Délkelet-Ukrajnában

Vlagyimir Putyin egy tévéinterjúban tárgyalásokat sürgetett a szakadárok és a kijevi kormány között a délkelet-ukrajnai társadalom politikai szerveződéséről és államiságáról, egy szóvivője azonban leszögezte, hogy az orosz elnök nem úgy értette, hogy az országrész kiválna Ukrajnából.

Putyin az orosz állami tévének pénteken adott interjút, amelynek egyes részleteit még a vasárnapra tervezett sugárzása előtt közölték az orosz és külföldi hírügynökségek. Az elnök az interjúban kijelentette: "törekedni kell annak a tervnek a megvalósítására, amelyről megegyeztünk. Haladéktalanul lényegre törő tárgyalásokat kell kezdeni és nem technikai kérdésekről, hanem a társadalom politikai szerveződéséről, az államiság kérdéséről Ukrajna délkeleti részén, hogy meg lehessen védeni az ott élő emberek törvényes érdekeit".

Oroszország eddig csupán azt követelte, hogy kapjanak szélesebb körű autonómiát a többségében orosz ajkú, kelet ukrajnai régiók, szövetségi berendezkedés keretében.

Az orosz államfő nem a terület önálló államiságáról, hanem az Ukrajnán belüli állami berendezkedésről szóló tárgyalásokról beszélt - korrigálta Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő az államfő televíziós nyilatkozatáról megjelent vasárnapi sajtóértelmezéseket. Putyin és szóvivője vasárnap, a dzsúdó-világbajnokság záró napján Cseljabinszkban tartózkodott.

A Kreml befolyásos tisztviselője azt mondta: "olyan értelmezések" jelentek meg, mintha az orosz államfő Kelet-Ukrajna önálló államiságáról folytatandó tárgyalásokról beszélt volna. A szóvivő kijelentette, hogy bár az elnök az államiság szót használta, a Kreml szerint "egyáltalán nincs szó" a Novorosszijának nevezett "donyecki" és "luhanszki népköztársaságot" egyesítő délkelet-ukrajnai terület szuverenitásáról.

Dmitrij Peszkov hangsúlyozta, hogy Vlagyimir Putyin azoknak a belső ukrajnai tárgyalásoknak a megkezdését sürgette, amelyeken a kelet-ukrajnai régióknak és Kijevnek a viszonyát, az ukrajnai állami berendezkedést kellene meghatározni, figyelembe véve a térség érdekeit. Megismételte a Kreml álláspontját, hogy belső konfliktusról lévén szó, Kijevnek nem Moszkvával, hanem Novorosszijával kell megállapodnia a konfliktus rendezéséről. 

Megállapodtak a válság békés rendezéséről

Az orosz elnök közölte, hogy ukrán kollégájával, Petro Porosenkóval megállapodott az ukrán válság békés, tárgyalásos rendezéséről. Putyin arról is beszélt a Pervij kanalnak adott interjúban, hogy Oroszország nem nézheti tétlenül, ha emberekre lőnek Ukrajnában. "Meg kell barátkozni azzal a gondolattal, hogy Oroszország nem maradhat tétlen, ha embereket lőnek le szinte közvetlen közelről" - mondta Putyin. Nemmel válaszolt arra a kérdésre, hogy megjósolható-e az ukrán válság végének időpontja. "Ez nagyban függ a jelenlegi ukrán hatóságok politikai akaratától" - tette hozzá.

„Az a probléma, hogy az ország (Ukrajna) parlamenti választások előtt áll és a már elkezdődött parlamenti futam minden résztvevőjének meg kell mutatni, hogy ő milyen klassz" - fogalmazott Putyin, aki szerint "az éleződő politikai küzdelem közepette nehéz arra számítani, hogy lesznek olyan emberek, akik világosan és pontosan kifejtik álláspontjukat, amely a békét, és nem pedig a gondok katonai megoldását célozza". Megjegyezte, hogy a Nyugatnak jó előre át kellett volna gondolnia, mivel járhatnak a lépései.

Putyin figyelmeztetett, hogy azoknak az európai cégeknek, amelyek kivonultak Oroszországból, nehéz lesz visszatérniük az orosz piacra a nyugati szankciók következtében. Az orosz államfő egyszersmind furcsának nevezte, hogy az európai gyártók arra szólítanak fel dél-amerikai, kínai cégeket, ne szállítsanak az orosz piacra.

Kapcsolódók

Kimaradt?