Megszavazták az MTA-törvényt, függetlenségüket féltik a magyar akadémikusok

A Magyar Tudományos Akadémia tagjainak tiltakozása ellenére megszavazta kedden a magyar parlament azt a törvényt, amely leválasztja az MTA-ról az intézmény kutatóhálózatát. Az akadémikusok délután tüntetni készülnek.

Az Országgyűlés 131 igen szavazattal, 53 nem ellenében és három tartózkodás mellett elfogadta a hivatalosan „A kutatás, fejlesztés és innovációs rendszer intézményrendszerének és finanszírozásának átalakításához szükséges egyes törvények módosításáról” néven illetett törvénymódosítást.

A jogszabályt Palkovics László innovációs és technológiai miniszter terjesztette elő. Lényege, hogy az MTA kutatóintézet-hálózatának működtetése átkerül az újonnan létrejövő Eötvös Loránd Kutatási Hálózathoz. Az ELKH tizenhárom fős irányító testületébe hat főt a Magyar Tudományos Akadémia, hat főt pedig a kormány delegál. Az elnököt a Magyar Tudományos Akadémia elnöke és a miniszter közös javaslatára a miniszterelnök nevezi ki.

A kormány indoklása szerint ez a lépés a kutatóintézet-hálózat alapkutatási eredményeinek nagyobb arányú és hatékonyabb hasznosulásához vezet majd. Az Információs és Technológiai Minisztérium azzal érvel, hogy az új intézmény önálló költségvetési fejezetet képez a költségvetési törvényben, és nem tartozik a kormány irányítása vagy felügyelete alá, az akadémiai szférában azonban széles körben attól tartanak, hogy a gyakorlatban az Orbán-kabinet ebben a rendszerben könnyedén keresztül tudja majd nyomni az akaratát.

Bírál az ellenzék, tiltakoznak az akadémikusok

Az MTA-dolgozókat tömörítő Akadémiai Dolgozók Fóruma kedden 16 órakor tiltakozó tüntetést szervez az Akadémia épülete előtt. A törvény elfogadását az ellenzék is hevesen bírálta.

Arató Gergely, a Demokratikus Koalíció (DK) frakcióvezető-helyettese a változtatást az akadémiai kutatóintézetek államosításának, megszállásának nevezte. A tét szerinte nem az intézetek működésének szervezeti rendje, hanem az, "ki felügyelje a magyar tudományt és ki felügyelje azokat az uniós forrásokat, amelyek a magyar tudományba érkeznek".

Az ellenzéki politikus hozzátette, a módosítás a tudósok kormányzati függőségbe hozását célozza, miközben több ezer olyan kutatót üldöz el az országból, aki Magyarországot a 21. században sikeressé tehetné, ezért beláthatatlan károkat okoz.

Tordai Bence, a Párbeszéd országgyűlési képviselője az MTA kutatóintézeti hálózatának átalakításáról azt mondta, az Akadémiát "ezennel megcsonkították". Keddi budapesti sajtótájékoztatóján kifejtette: a hatalom elvesztésétől és alternatív valóságának lelepleződésétől való félelem motiválja a Fidesz lépéseit.

Kapcsolódók

Kimaradt?