Megindultak a fogyasztói árak: defláció helyett visszatér az infláció

Rossz hír a romániai vásárlók számára: miután közel két évig következetesen csökkentek, most ismét növekedni fognak a fogyasztói árak. Gazdasági megfigyelők szerint ez egyik jelét jelentheti a gazdaság „túlhevülésének” is.

A fogyasztói árak január folyamán 0,1 százalékkal növekedtek 2016 januárjához viszonyítva – derül ki a Központi Statisztikai Intézet jelentéséből. Jóllehet a növekedés igen csekély, arra utal, hogy a csaknem két esztendeig tartó defláció, vagyis árcsökkenés után visszatérhet az infláció.

Amint az a téli hónapokban természetes, a legnagyobb áremelkedés a zöldségek, gyümölcsök, és általában az élelmiszerek esetében volt. Ezek ára átlagosan 1,12 százalékkal emelkedett, miközben a nem élelmiszer-termékek 0,24 százalékkal lettek olcsóbbak.

Az inflációs ráta idén januárban átlagosan 0,5 százalékos volt 2016 decemberéhez viszonyítva. Az áruk és szolgáltatások közel 28 százalékának ára 2017 januárjában a tavalyi év megelőző időszakához képest csökkenő tendenciát mutatott, csaknem 61 százalék esetében viszont 0-2,5 százalék között felmentek az árak, közel 12 százalék esetében pedig az emelkedés meghaladta a 2,5 százalékot.

Hivatalos adatok szerint az árak 2016 februárja és 2017 januárja között 1,4 százalékkal csökkentek a 2015 februárja és 2016 januárja közötti időszakhoz viszonyítva.

A zöldségek, gyümölcsök drágultak leginkább

Idén januárban leginkább a zöldségek és a gyümölcsök ára növekedett tavaly decemberéhez képest. A statisztikai intézet kimutatásai szerint a zöldségekért és zöldségkonzervekért januárban átlagosan 5,82 százalékkal kellett többet fizetni. A friss gyümölcsök 4,36 százalékkal drágultak.

Olcsóbb lett viszont a vasúti közlekedés, a vonatjegyek ára 5,68 százalékkal csökkent, de 2,79 százalékkal kellett kevesebbet fizetni az energiáért, az üzemanyagok pedig átlagosan 2,5 százalékkal lettek olcsóbbak.

Gazdasági megfigyelők szerint az inflációs trend az első negyedében folytatódik majd. A Román Nemzeti Bank kormányzója, Mugur Isărescu szerint azonban a drágulás üteme kisebb lesz az eddiginél, illetve a korábbi, középtávú előrejelzéseknél. Az infláció visszatérése egyebek között a 20 százalékosra csökkentett hozzáadott értékadó időleges hatásának gyengülésével is magyarázható.

A központi jegybank igazgatótanácsának legutóbbi ülése után kiadott közlemény szerint az infláció 2016 novemberében -0,7 százalékos volt, miután októberben -0,43 százalékos szintet ért el. A Román Nemzeti Bank szerint mindez a dohány- és dohánytermékek, illetve a kötelező gépjármű-biztosítások díjszabásának csökkentésével magyarázta.

Minderre olyan körülmények között került sor, amikor a tavalyi év utolsó negyedében a gazdasági növekedés üteme a tervezettnél nagyobb mértékben esett vissza. A bruttó nemzeti össztermék éves növekedése alig 4,4 százalékos szintet ért el, a 2016. év harmadik évnegyedében jelzett 6 százalék helyett, a belső kereslet – ideértve a fogyasztásokat és a beruházásokat is – csökkenése nyomán. A kínálat tekintetében a legdinamikusabban fejlődő ágazatot a szolgáltatások jelentették, az a szektor járult hozzá a legnagyobb mértékben a gazdasági fejlődéshez.

Kapcsolódók

Kimaradt?