Székelyföld gazdaságát támogató programot indít a magyar kormány

Hamarosan indul a Székelyföld-program, amely mezőgazdasági-, fa- és erdőgazdálkodási-, turizmus és humánerőforrás fejlesztési tevékenységeket támogat.

A magyar kormány által finanszírozott erdélyi gazdaságélénkítő stratégiát a sikeres Mezőség-programot követően terjesztik ki Kovászna, Hargita és Maros megyékre, jelentette be Kozma Mónika. A magyar kormány erdélyi gazdaságfejlesztési programjának lebonyolításával megbízott Pro Economica Alapítvány ügyvezetője a sepsiszentgyörgyi közgazdász vándorgyűlésen elmondta: a stratégia célja az, hogy olyan gazdasági környezetet teremtsenek, amellyel a Romániában élő magyar közösségek könnyebben boldogulnak szülőföldjükön.

Emlékeztetett, hogy sikertörténet volt a mezőségi szórványtelepüléseken lebonyolított program, amelyre mintegy hatszáz pályázat érkezett, és 495-öt finanszíroztak. A magánszemélyek és cégek egy-egy pályázatra legtöbb 15 ezer eurót kaphattak. Kozma Mónika elmondta, a román politikum részéről volt egy ellenállás a Magyarországról érkező gazdaságfejlesztő programmal kapcsolatban – úgy érveltek, hogy két uniós tagállam között nincs szükség ilyen támogatási rendszerre, mert ez versenyelveket sérthet.

Kozma Mónika viszont rámutatott, hogy a Mezőség-program lebonyolításakor Maros megyében a pályáztatás idején ugrásszerűen megnőtt a magánszemélyek és vállalatok adóbefizetése, mivel az érintettektől adóigazolásokat kértek, így tehát a román állam begyűjtötte adóit. Emellett a pályázók 70 százaléka pedig helyi vagy Maros megyében bejegyzett cégektől vásárolták meg eszközeiket és berendezéseiket, így a profit is a megyében maradt, továbbá az állam 5 millió lej körüli áfával gazdagodott a gazdaságélénkítő program révén.

A Pro Economica Alapítvány ügyvezetője elmondta, jelenleg a Székelyföld-program előkészítésén dolgoznak, ezt majd a www.proeconomicaalapitvany.ro oldalon hirdetik meg. Négy kiemelt területet azonosítottak be. Mivel Székelyföldre a családi, háztáji gazdaságok jellemzőek, ezeket kívánják támogatni. Emellett a családi gazdaságokat szeretnék szövetkezeti rendszerbe terelni, ahol teljes értékláncban az alapanyagtól a kész termékig hozzáadott értéket tudnak termelni.

Kozma Mónika szerint Székelyföldön üdvös lenne egy erdőalap létrehozása is, továbbá az erdei, bogyós gyümölcsök hasznosítását ösztönöznék, hiszen ezekre nagy a kereslet, de jelenleg az erdőkben megtermett gyümölcsök 5 százalékát tudják törvényesen hasznosítani. A turizmus területén az épített örökségre, gyógyturizmusra, az ökoturizmusra és a gasztro és borturizmusra épülő vendéglátást támogatnák. A humánerőforrás-fejezet esetében pedig a vállalkozók életét kívánják segíteni, így cégek bevonásával duális képzéseket, illetve célzott ösztöndíjprogramokat támogatnak.

Kapcsolódók

Kimaradt?