Rekordot döntött egy székelyföldi horgászcsapat: közel 36 kilós tükörpontyot fogtak ki

Negyven percnyi fárasztás után vetődött a Rugonfalvi Halastó partjára az a 35,625 kilogrammos tükörponty, amellyel a székelyföldi Sic Feeder Team horgászcsapat tagjai büszkélkedhetnek. Fényképek és alapos fertőtlenítés után viszont vissza is úszhatott élőhelyére, így csupán a felvételek és a tógazda mérései bizonyítják, hogy a tavalyi bákói rekordot megdöntötte a székelyföldi fogás. Antal Róberttel, a horgászegyesület alapítójával és Tulit László Róberttel, a „szerencsés horgásszal” beszélgettünk.

Gyermekkorukat is meghatározta a halászat, minduntalan a tavak és folyók mellett császkáltak a horgászbotjaikkal, ám komolyabb technikákkal és speciális felszerelésekkel csupán 4-5 éve halásznak. Antal Róbert voltaképpen ezért is hozta létre a Hargita megyében egyedülálló horgászcsapatot: hiánypótló kezdeményezésnek bizonyul, felvilágosítja a hobbiból pecázókat és azokat is, akik helytelenül járnak a vizekre – mesélte a két fiatalember telefonbeszélgetésünk során.

Mint kiderült, feeder botos horgászatot alkalmaztak, azon belül is a method technikát, ami annyit tesz, hogy finomszerelékkel dolgoztak, nem a már jól ismert bojlis nehézszerelékes módszerrel. Felszerelésüket tehát egy nyitott csúszó kosár és egy rövid horogelőkén felkínált csali alkotta. Elmondásuk szerint azért is bizonyul sikernek a fogás, mert ilyen méretes halakat általában nem pecáznak könnyűszerelékkel a horgászok.

Hogy horgásztársaik dolgát megkönnyíthessék, pontos leírást adtak felhasznált termékeikről: a Haldorado Hallibut method keverve az Aqua Garant mikro pelettel, hozzá pedig csaliként Haldorado  Fluo Method Wafter 8 mm édes ananász, egy 10-es méretű Gardner Mugga horgon szilikon gyűrűvel jelentheti a siker titkát. Ők legalábbis erre esküsznek, hiszen fogásukkal a legutóbbi romániai rekordot is megdöntötték. A bákói pecás egy évvel ezelőtt csupán 33,9 kilogrammos fogással büszkélkedhetett.

Jelenleg a dokumentumok hitelesítésén dolgoznak. A Román Horgászszövetséghez már eljuttatták az adatokat, nemsokára tehát hivatalos rekordként rögzül a nagy fogás. Addig is fontosnak találták közölni, hogy a tükörponty jól van, a horog keltette sebeket fertőtlenítették, 4 perces parton tartózkodása alatt pedig folyamatosan locsolgatták. 

Kapcsolódók

Kimaradt?