Klaus Johannis Franciaországot köszöntötte nemzeti ünnepén

Az elmúlt években nagy lendülettel fejlődött Franciaország és Románia kapcsolata, a két országnak partnerségi stratégiáját is meg kell erősítenie – nyilatkozta Klaus Johannis szombaton Bukarestben, a Franciaország nemzeti ünnepe alkalmából tartott fogadáson.

„Tíz éve létezik a stratégiai partnerség a két ország között minden szakterületen, ezt szeretnénk megerősíteni és ugyanakkor sokkal konkrétabb célokat megfogalmazni” - mondta az államfő, aki megemlítette, hogy a Cotroceni-palotában már fogadta Francis Hollande korábbi elnököt és utódját, Emmanuel Macront is.

Az államelnök arról beszélt, hogy a román közösség jelentősen hozzájárul a francia társadalom életéhez. „A franciaországi román közösség bebizonyította, hogy jelentősen hozzájárul a francia gazdaság és társadalom a fejlődéséhez és a Romániában élő francia közösség, amelyből sokan jelen vannak ma, egy élénk közösség és nem csak gazdaságilag aktív” – hangsúlyozta Johannis.

Johannis a Románia-Franciaország Szezon elnevezésű kulturális és diplomáciai projektről is beszélt, amely év végén kezdődik. „Nem hanyagoljuk a múltat, azonban a Szezon a jövőbe tekint, közös jövőnkre világít rá egy erősebb Európában” – mondta az államelnök.

Klaus Johannis beszédében hangsúlyozta: a történelmi jelentőségén túl, július 14-e „a demokratikus értékek ünnepe lett, amelyek összekötnek bennünket: a szabadság szeretete, a társadalom minden tagjáért való harc, hogy sikeresek legyenek az életben – amit egyenlőségnek nevezünk – és a meggyőződés, hogy senkit sem hagyhatunk sorsára: ezt nevezzük testvériségnek”.

Ünnepi beszéde végén Klaus Johannis sok sikert kívánt a francia válogatottnak a futball-világbajnokság döntőjében, amelyre vasárnap kerül sor. 

Kapcsolódók

Kimaradt?