Soós Zoltán RMDSZ-színekben indul a marosvásárhelyi választásokon

Az RMDSZ listáján, és nem függetlenként, a választási koalíció jelöltjeként indul a helyhatósági választáson Soós Zoltán – hangzott el csütörtökön Brassai Zsombor, Maros megyei RMDSZ elnök, Soós Zoltán polgármesterjelölt, valamint Bíró Zsolt, a Magyar Polgári Párt országos elnökének közös sajtótájékoztatóján.

Brassai Zsombor elmondta: a választási törvény nem teszi lehetővé a nemzeti kisebbségek szervezeteinek, hogy választási koalíciót hozzanak létre, így az RMDSZ csak saját szimbólumával, identitásával indulhat a választáson. A választásokon való együttműködés jogilag csak úgy valósulhat meg, ha az EMNP és az MPP jelöltjei is az RMDSZ listán indulnak.

„Ezért a szövetség listái nyitottá válnak a Magyar Polgári Párt és az Erdélyi Magyar Néppárt előtt is, illetve biztosítjuk, hogy a polgári párt és a néppárt listára iratkozó képviselői megtarthassák politikai identitásukat a választások után is” - mondta.

Brassai méltányolta az MPP hozzáállását, azt, hogy felismerte, hogy ez lehet az együttműködés formája. A néppárttal kapcsolatosan sem vesztette el reményét az RMDSZ megyei elnöke. Magyarázata szerint Szilágyi Zsolt EMNP-elnök a legutóbbi nyilatkozataiban nem ellenezte a Soós Zoltán közös támogatását. Brassai szerint van remény arra, hogy a polgári párthoz hasonlóan fog cselekedni a néppárt is. Azt is elmondta, hogy a Bereczki Sándorral, a néppárt megyei elnökével folytatott megbeszélésen is közeledtek a nézeteik. Arra az újságírói kérdésre, hogy lesznek-e külön fenntartott helyek az MPP és EMNP számára, Brassai igennel válaszolt. "Ez így korrekt" – jelentette ki.

Biró Zsolt úgy vélekedett: azt a formát kell választani a tanácsosi listák összeállításánál, amely a legtöbb bejutót eredményezi. Ahol nem áll fenn a veszélye annak, hogy kevés magyar kerül be az önkormányzatba, ott van esély és érdemes külön listát indítani – például a Székelyföldön. Ám, ahol a magyarok kevesebben vannak, ott nélkülözhetetlen az együttműködés, ott ezt a lehetőséget tartják üdvösnek – hangsúlyozta az MPP elnöke.

Soós Zoltán köszönetét fejezte ki azért a bizalomért, amit mindhárom politikai alakulat irányában megfogalmazott és fenntartja a támogatását. „Én nyitott vagyok minden együttműködésre” – jelentette ki, és reményét fejezte ki, hogy a néppártos jelöltek is rajta lesznek a közös tanácsosi listán. Az lenne a legszebb, ha Marosvásárhelyen polgári összefogás jönne létre, ha az egyházak, a civil szervezetek, ifjúsági- és nőszervezetek, valamennyien hozzájárulnának a jelenlegi városvezetés lecseréléséhez – fogalmazott.

A jelölt szerint 16 év után elég nehéz meggyőzni a magyar közösséget, hogy most más a helyzet, valódi esély van győzelemre, csak összefogás kell. Arról, hogy a közös listán nem vitatják el a jelöltek politikai hovatartozását, Soós úgy fogalmazott: reméli, elég garancia erre az, hogy a Vásárhelyi Forgatagot is közösen szervezték már harmadik éve a Néppárttal. „A tanácsban nem politikai pártok, hanem emberek fognak ülni, akik a közösségért vállaltak felelősséget” – mondta Soós.

Kapcsolódók

Kimaradt?