Soós Zoltán: holnaptól minden marosvásárhelyi jelöltje leszek

FRISSÍTÉS: Soós Zoltán nyerte meg a marosvásárhelyi előválasztást.  Az RMDSZ jelöltjére 2702-en voksoltak, a szavazatok 62 százalékát szerezte meg – tudtuk meg a választási bizottságtól néhány perccel az eredmények hivatalos közlése előtt. Az EMNP jelöltje, Portik Vilmos támogatottsága 29 százalékos volt, a független Barabás Miklósé 8,7 százalék.  Összesen 4337 személy vett részt az előválasztáson, a regisztált személyek 39 százaléka – derült ki az urnazárás utáni adatokból.

„Eddig az RMDSZ jelöltje voltam, holnaptól minden marosvásárhelyi jelöltje leszek” – jelentette ki az eredményhirdetés után Soós Zoltán, aki szerint az igazi megmérettetés ezután következik. „Nem egymás ellen leszünk, mert a mi ellenségünk a polgármester” – mondta, arra szólítva fel a marosvásárhelyieket, hogy minél jobban összefognak, annál gyengébb lesz Dorin Florea.

Soós Zoltán megköszönte a támogatást azoknak, akik szavaztak, a családjának (akiknek megígérte, hogy ezután több időt tölt otthon), az RMDSZ megyei és városi szervezetének, külön Brassai Zsombornak elnöknel, illetve Fülöp Timeának és az önkénteseknek a segítséget.

„Azt ígértük, hogy Marosvásárhelyen azt a jelöltet támogatjuk a polgármesteri versenyben, aki megnyeri az előválasztást. A városban élő minden magyar embernek lehetôsége volt véleményt nyilvánítani, és Soós Zoltán nyerte el a többség támogatását. Hajrá RMDSZ, hajrá Zoli!” – írta vasárnap este Facebook-oldalára Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető elnöke.

Portik választási koalíciót szorgalmaz

Portik Vilmos az eredményhirdetés utáni sajtótájékoztatón gratulált a győztesnek, de hozzátette, tőle függ, hogy Marosvásárhely is győztese lesz-e az előválasztásnak. Az alulmaradt jelöltek eredményeit összeadva kijelentette: "a marosvásárhelyiek csaknem negyven százaléka mondott nemet az RMDSZ-es pártpolitikára". Úgy vélte, ez figyelmeztető jel az RMDSZ számára.  

Portik Vilmos szerint az előválasztás győztesének elsősorban a saját pártján belül kell meggyőznie a kételkedőket arról, hogy "Marosvásárhely akkor válik az előválasztás nyertesévé, ha létrejön a mindenkit befogadó, jogilag is jegyzett választási koalíció". Emlékeztetett arra, hogy az EMNP számára ez az egyetlen elfogadható megoldás a közös indulásra, de erről mindeddig az RMDSZ ellenállása miatt nem született egyezség. 

Barabás Miklós a közösségi oldalon örömét fejezte ki, hogy egy „majdhogynem ismeretlen” civil aktivistát ilyen sok ember támogatott, olyanok, akik igénylik a változást. Szerinte olyanok szavaztak rá, akik tudják, hogy minden politikai párt jelöltje mögött ott van egy hataloméhes párt. „Marosvásárhely most az a város, ahol egy egy előválasztáson induló civil aktivtista megszerzi az összavazatok tíz százalékát. Nagyon szépen köszönöm a támogatást és büszke vagyok szülővárosomra” – írta Brabás.

Zökkenőmentes volt a szavazás

Zökkenőmentesen zajlott vasárnap a marosvásárhelyi előválasztás, legalábbis a délutáni órákig nem érkeztek hírek különösebb incidensekről. Öt óráig a regisztrált polgárok harminc százaléka, 3316 személy adta le a szavazatát a tizennégy helyszín valamelyikén – jelentette a választási bizottság. Az urnákat hétkor zárták le.

Mint ismert, az előválasztás tétje, hogy ki lesz a marosvásárhelyi magyarok polgármesterjelöltje a jövő évi önkormányzati választásokon: a független Barabás Miklós, az EMNP-s Portik Vilmos vagy az RMDSZ-es Soós Zoltán?

A jelöltek a délelőtti órákban szavaztak, és egy-két mondatban meg is fogalmazták, mit tartanak fontosnak. Soós Zoltán, az RMDSZ polgármesterjelöltje ezt mondta: "A mai napnak nem csak az a tétje, hogy ki lesz a jelölt. Hanem az is, hogy legyőzzük-e az apátiát. Ezért fontos az, hogy minél többen menjenek el szavazni."

Portik Vilmos, a Néppárt jelöltje úgy fogalmazott, hogy az előválasztások győztesének kiléte csak este derül ki, de egy dolog biztos: a marosvásárhelyi magyarság nyertese lesz ennek az előválasztásnak! „Köszönöm minden marosvásárhelyinek, aki regisztrált, és fontosnak tartja az előválasztást. Ezúttal is kérek mindenkit, hogy menjen el és válassza azt a jelöltet, akit a legmegfelelőbbnek tart. Itthon vagyunk. Bízzunk magunkban!” – tette közzé Portik a közösségi oldalán.

A délelőtti és déli órákban, közvetlenül templomozás előtt, illetve után voltak a legtöbben a szavazóirodákban – mondták el a Maszol érdeklődésére a Bolyai téri unitárius egyház tanácstermében berendezett szavazókörzetben. A délutáni órákban is folyamatosan mentek az emberek, érdeklődtek, hol lehet szavazni. Az unitárius egyházközségnél két fülke állt a szavazók rendelkezésére.

A szavazásra jelentkezőket a személyazonossági igazolványuk alapján keresték ki a számítógépes listán, majd a szavazólappal és egy rózsaszín pecséttel lehetett félrevonulni a fülkébe. Pecsételés után a választók aláírásukkal igazolták, hogy leadták a szavazatukat.

„Délután 5 órakor  3316 személy szavazott az összmagyar előválasztáson. Fontos a véleménye, jöjjön ön is szavazni, Marosvásárhely számít önre. Soós Zoltán” – ezt az SMS-t kapta a Maszol tudósítója valamivel 17 óra után. Szombaton telefonon érdeklődtek „Soós Zoltán” nevében tudósítónknál, hogy megy-e szavazni és tudja-e, hol működnek a szavazókörzetek.

A Facebookon többen elégedetlenkedtek, mert nem szavazhattak regisztráció nélkül. Másoknak viszont az volt a véleménye, hogy volt elég idő a regisztrációra, akinek fontos a város jövője, megtehette, akár személyesen valamelyik egyház, vagy politikai alakulat irodájában, akár otthon kényelmesen a számítógép előtt ülve, interneten regisztrálva. 

Kapcsolódók

Kimaradt?