Markó: a magyar állam nem engedi el a kezemet

A román állam az igazságügyi rendszert, a korrupcióellenes ügyészséget (DNA) eszközként használja fel arra, hogy megakassza a restitúciós folyamatot, újból államosítson már visszaszolgáltatott ingatlanokat - mondta a Kossuth Rádió Határok nélkül című műsorának adott interjújában Markó Attila.

A politikus a napokban lemondott parlamenti képviselői mandátumáról, nem kér a mentességi jogból, de nem akar visszatérni Romániába, miután a korrupcióellenes ügyészség (DNA) egy újabb ügyben vádat emelt ellene, akárcsak a kártérítési bizottság többi nyolc tagja ellen. A DNA szerint a restitúciós hatóság kártérítési bizottságának tagjaként a többi taggal együtt a piaci árhoz képest túlértékelt telkek alapján ítélt meg kártérítéseket.

„Kisiklott az igazságszolgáltatás”

Markó szerint a Mikó-perben hozott jogerős döntéssel a román igazságszolgáltatás kisiklott, félreértelmezett és szándékosan manipulált módon kezdett viszonyulni bizonyos kérdésekhez. "Nem tudtam vállalni, hogy ezzel a rendszerrel szemben szélmalomharcot vívjak" - mondta.

"Egyetlen percig sem kételkedtem abban, hogy a korrupció elleni küzdelmet végig kell vinni Romániában. Aki korrupt, azt el kell ítélni, viszont nem hiszem azt, hogy ezzel a hullámmal a nyulat bokrostul ki kell lőni" - mondta, hozzáfűzve: nem tartja jogszerű eljárásnak, hogy ha egy testületben valaki korrupciós cselekményt követel el, azért a testület egésze feleljen. "Nem tartom korrektnek azt sem, hogy most már mindenkit kivétel nélkül csak előzetesben tudnak kivizsgálni" - mondta.

Emlékeztetett, hogy a Székely Mikó Kollégium ügyében a bizottság egy érvényben lévő jogszabályt alkalmazott. Csakhogy a bírósági ítélet nyomán a református egyház elvesztette tulajdonjogát az ingatlan felett, így az visszakerült az államhoz, nevezetesen a sepsiszentgyörgyi önkormányzathoz.

„Nincs biztonságban semmi”

"Ha a román állam a bíróságot felhasználva államosít vissza épületeket, akkor gyakorlatilag nincs biztonságban semmi, se ember, se épület. Bármit elvehetnek és bárkit bezárhatnak" - fejtette ki a politikus, aki szerint az állam az igazságügyi rendszert és a DNA-t fel akarja használni a restitúció - a kommunista időszakban önkényesen elvett javak, ingatlanok visszaszolgáltatása - folyamatának megfékezésére.

Markó Attila utalt arra, hogy Románia még a kilencvenes években felvállalta az "in integrum" restitúciót, azaz a teljes vagyon-visszaszolgáltatást, ez utóbbi viszont kétségtelenül nagyon hosszú időbe telik, rengeteg pénzbe kerül. Ha az ország ezt nem bírja el, akkor már a kilencvenes években részleges kárpótlás alapján kellett volna elindítania a folyamatot, amelynek értelmében visszaadja a legfontosabb ingatlanokat, ezzel párhuzamosan pedig az egyházakkal és magánszemélyekkel megegyezve zár le kártérítési ügyeket.

Markó szerint tehát magát a rendszert kellett volna másként felépíteni, nem pedig burkoltan, az igazságszolgáltatás kezével leállítani a folyamatot. „Ha Románia huszonöt évvel ezelőtt politikai vállalást tett ez ügyben, akkor azt valamilyen módon tovább kell vinnie” - mondta.

Markó rendkívüli módon sérelmezi: az egyik ügyben úgy kérték az előzetes letartóztatását, hogy közben tudták, ő nem volt ott azon a bizottsági ülésen, amelyen állítólag törvénytelen döntést hozott a testület.

Új életet kell kezdenie Budapesten

Arra a kérdésre, miszerint mit tenne, ha esetleg európai vagy nemzetközi elfogatási parancsot adnának ki ellene, Markó azt felelte: "a magyar állam több ízben és több formában is tudtomra adta, hogy nem engedi el a kezemet, mert a magyar állam is úgy értékeli, hogy ebben a kérdésben szó sincs bűncselekményről. Ez magyar ügy, önmagában az, hogy egy magyar embert jogtalanul meghurcolnak, közös ügy a magyar állam szempontjából".

Budapesten új életet kell kezdenie, itt akar dolgozni a megélhetésért - mondta a politikus, aki egyébként az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen végzett a jogi karon. Kifejezte reményét, hogy az elmúlt évtizedek tapasztalatát hasznosítani tudja majd Magyarországon is.

"Még mindig látok esélyt arra, hogy Romániában a dolgok letisztulnak, (...) véget érnek a visszaélések, és az igazságügy valóban igazságot tud szolgáltatni" - mondta Markó Attila a Határok nélkül című műsorban.

Kapcsolódók

Kimaradt?