Menesztették a geológiai intézet vezérigazgatóját
Menesztették tisztségéből Stefan Marinceát, a Román Geológiai Intézet vezérigazgatóját szerdán délután, írja a Hotnews. Marincea faxon értesült a menesztéséről. A geológiai intézet egykori vezetője Verespatakkal hozta összefüggésbe hirtelen kirúgatását. Úgy fogalmazott: „minden bizonnyal annak köszönhetem a menesztést, hogy a verespataki bányakitermeléssel kapcsolatos hamisított dokumentumok titoktalanítását kértem”.
A volt vezérigazgató korábban hazugsággal vádolta a Környezetvédelmi Minisztérium egyik igazgatóját, amikor az illető a Verespatak-bizottságnak ismertette a tőle kért adatokat. A hazugsággal vádolt Octavian Pătrașcu Marincea szerint a befektető javára „kozmetikázott” dokumentumot nyújtott be a bizottságnak az eredeti, geológiai intézet által kibocsátott eredeti példányhoz képest.
Összefüggést vélnek felfedezni az elemzők a vezérigazgató menesztése és a hétfőn napvilágot látott szeizmológiai jelentés között is, amelyben az áll, hogy a galaci sorozatos földrengések egyik előidéző oka lehet a térségben zajló kőolaj-kitermelés is. Victor Ponta miniszterelnök egyébként szerdán felhívta a miniszterek figyelmét, hogy, „vigyázni kell a mindenféle pánikkeltő egzaltált figurák médiaszerepléseivel, mert hülyeségeket mondanak és megijesztik az embereket”.