„Tőkés László, a magára maradt dinoszaurusz”

Nem csupán Mihai Răzvan Ungureanu volt kormányfő, hanem további román jobb- és baloldali politikusok, valamint politikai elemzők is bírálták Tőkés László európai parlamenti képviselőt, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnökét, amiért a 24. Bálványos Nyári Szabadegyetemen azt javasolta, hogy Magyarország vállaljon "védhatalmi státust" az erdélyiek felett, mint Ausztria Dél-Tirol felett.

Az Adevărul című lap hétfői számában terjedelmes összeállításban foglalkozott az erdélyi EP-képviselő kijelentésével, amelyet a szabadegyetem szombati fórumán tett, Orbán Viktor miniszterelnökhöz intézve szavait.

A lap által közölt összeállításban Stelian Tănase publicista kifejtette: Tőkés László "egy magára maradt dinoszaurusz, aki barlangjából beszél, és nem érti, mi történik Európában". Az elemző roppant veszélyes ötletnek minősítette Tőkés László kérését, amely szerinte az 1990-es évek Jugoszláviájának helyzetébe sodorná Romániát.

 Manuel Stănescu történész szerint azért is súlyos az EP-képviselő kijelentése, mert azzal nemcsak autonómiát követel, hanem Erdélyt valamiképpen Magyarországhoz kötné. Kifejtette: a történelemben valóban léteztek "protektorátusok", mint a náci Németország által létrehozott cseh-morva, illetve lengyel protektorátus, de az Európai Unióban nincs rá példa.

Cristian Preda néppárti EP-képviselő úgy vélekedett: "egy régió idegen kormány védnöksége alá helyezése politikai képtelenség", de szerinte ezzel Tőkés László csak a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elleni hadakozásával kapcsolatban hozakodott elő. Sever Voinescu politikai elemző szerint a védhatalmi státus igénylése "szemtelenség" egy olyan politikus részéről, akire jellemzőek a kemény, de hatástalan nyilatkozatok.

Cătălin Ivan, a kormányon lévő Szociáldemokrata Párt (PSD) szóvivője "primitív" gondolatnak nevezte a felvetést.  "Ő egy másik korban él, a protektorátusok korában, nem érti a mai világot és az európai konstrukciót, azokat az értékeket, amelyekben mindannyian hiszünk. Az irónia csúcsa, hogy (Tőkés László) nemcsak EP-képviselő, hanem az EP alelnöke is volt" - mondta a francia közszolgálati rádiónak a PSD szóvivője.

Tőkés László felvetésére szombaton Mihai Răzvan Ungureanu ellenzéki szenátort is reagáltatták az újságírók. A volt miniszterelnök annyit mondott, hogy már hallotta az ötletet, de ez nem illeszkedik az ország alkotmányos keretei közé, amely oszthatatlan nemzetállamként határozza meg Romániát.

Kapcsolódók

Kimaradt?