Bírálta Tőkés tusnádfürdői kijelentéseit M. R. Ungureanu

„Nem illeszkedik a román alkotmány keretei közé” Tőkés Lászlónak a magyar miniszterelnökhöz intézett kérése, hogy Magyarország vállaljon "védhatalmi státust" az erdélyiek felett, mint Ausztria, Dél-Tirol felett – véli Mihai Răzvan Ungureanu volt kormányfő.

A Polgári Erő elnöke a segesvári középkori fesztiválon kommentálta szombaton az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) vezetőjének Tusnádfürdőn elhangzó nyilatkozatát. A politikus szerint Tőkés kérése nem újdonság, korábban mások is megfogalmazták.

Ungureanu emlékeztetett arra, hogy alkotmánya szerint Románia egységes nemzetállam. Tőkés kérését kivitelezhetetlennek nevezte. „Kivitelezhetetlen, mert fel sem merülhet, amit Tusnádfürdőn javasolt. És ezzel a témát le is zárhatjuk” – jelentette ki.

Egyébként a hazai lapok a tusnádfürdői nyári szabadegyetemen szombaton elhangzó beszédek közül elsősorban nem Orbán Viktor magyar miniszterelnök előadását, hanem Tőkés László szavait idézték.

banner_vCypAfBt_Maszol__300x250 px.png
banner_jGlwUCht_Maszol__970x250 px.png
banner_ETnzO2iN_Maszol__728x190 px.png

Kapcsolódók

Kimaradt?