FRISSÍTVE – Vádat emelt a DNA Sorina Pintea volt egészségügyi miniszter ellen

FRISSÍTVE: Vádat emelt a korrupcióellenes ügyészség (DNA) Sorina Pintea volt egészségügyi miniszter ellen, akinek vesztegetés elfogadásának gyanúja miatt kell bíróság elé állnia.

A DNA csütörtöki közleménye értelmében Sorina Pinteát – aki a vizsgált tettek elkövetésekor a nagybányai megyei sürgősségi kórház menedzsere volt – kétrendbeli vesztegetés elfogadásával vádolják.

A vádirat szerint Sorina Pintea 2019 decembere és 2020 februárja között egy közvetítő révén 10 ezer eurót és 120 ezer lejt kért és kapott egy cégtől, két részletben. Az összeg egy új sebészeti részleg tervezésére és kivitelezésére vonatkozó közbeszerzési szerződés értékének 7 százalékát tette ki. A szerződést a kórház kötötte a céggel 2019-ben. A nyomozók szerint Pintea február 28-án vette át a 120 ezer lejt a kórházban levő irodájában, ekkor érték tetten.

Az ügyet a bukaresti törvényszék tárgyalja. A DNA ugyanakkor megjegyzi, hogy egy, az ügyben szintén érintett személlyel vádalkut kötöttek, őt vesztegetés elfogadásában való bűnrészességgel vádolják.

(Nyitókép: Sorina Pintea | Fotó: realitatea.net)

Kapcsolódók

Kimaradt?