Szerdán tartják a román–magyar egyeztetéseket az úzvölgyi hősi temetőről

A katonai temetők kérdéséről, különös tekintettel az úzvölgyi hősi temető helyzetére, a román fél által kezdeményezett kétoldalú megbeszéléseket június 26-án, szerdán tartják Bukarestben az illetékes magyar hatóságok képviselőivel – tájékoztatta a Maszolt a román védelmi minisztérium sajtóosztálya.

A tanácskozásról – annak befejezése után – sajtóközleményben tájékoztatják majd a közvéleményt – tették hozzá.

A román fél két hete kezdeményezett megbeszélést a magyar minisztérium illetékeseivel. A tárgyalásokra a romániai Hősök Emléke Országos Hivatal (ONCE) és a magyarországi Hadtörténeti Intézet és Múzeum közvetítésével kerül sor – írta akor az MTI.

A megbeszélésen érintik a katonai temetők és emlékművek helyzetét, tekintetbe véve a két ország között 2008. március 6-án aláírt kormányszintű megállapodást, amely a Romániában levő magyar, illetve a Magyarországon levő román hadisírok helyzetét hivatott rendezni.

A tanácskozáson az úzvölgyi temető körül kialakult helyzet is terítékre kerül, a fenti megállapodás, illetve a román–magyar jószomszédi viszonyt szentesítő, 1996-ban Temesváron megkötött szerződés figyelembevételével.

Kapcsolódók

Kimaradt?