Számon kérte az RMDSZ a kormányőrségen a pápa miseruhájának cenzúrázását

Az RMDSZ képviselőházi frakciója kedden átiratban kért magyarázatot a kormányőrségtől (SPP) a Ferenc pápa csíksomlyói miseruháján szereplő magyar felirat kicenzúrázására. „Szeretnénk tudni, hogy ki ennek a diszkriminatív döntésnek a felelőse” – mondta a Maszolnak Korodi Attila frakcióvezető.

Mint korábban a megírtuk, a szatmári Sabău Trifu Cristina egyházművész által készített miseruhán eredetileg a csíksomlyói kegyszobor és kegytemplom, valamint a romániai pápalátogatás logója és magyar nyelvű mottója („Járjunk együtt!”) is látható volt.  A kormányőrség azonban a csíksomlyói szentmise előtt letakartatta a magyar feliratot. A módosítás szükségességéről állítólag a Vatikánt is meggyőzték a román hatóságok.

Korodi Attila frakcióvezető a Maszolnak elmondta, az RMDSZ elfogadhatatlannak tartja a kormányőrség eljárását. ezért a képviselőházi frakció kedden átiratban kért magyarázatot a SPP-től a történtekre. Az átiratot a frakcióvezető személyesen juttatta el az intézményhez. „Várjuk a magyarázatot arra, ami történt. Szeretnénk tudni, hogy ki ennek a diszkriminatív döntésnek a felelőse. Azt is szeretnénk tudni, hogy milyen konklúziókat vonnak el ők mint intézmény belőle” – magyarázta a politikus.

Korodi Attila nem kívánta kommentálni a román hatóságoknak azt az állítását, hogy a felirat letakarásának szükségességéről Bukarest meggyőzte a Vatikánt is. „A kormányőrség feladata a közjogi méltóságok, elöljárók biztonságának felügyelete. Nem tudom, hogy egy magyar felirat mióta biztonsági kérdés” – jegyezte meg.

A kormányőrség nem parlament felügyelete alá tartozik, az intézményt az elnöki hivatal koordinálja. Kérdésünkre, miszerint megtörténhet-e, hogy a SPP nem válaszol az RMDSZ-frakció átiratára, Korodi kijelentette: „Ez az ő dolguk, de az biztos, hogy mi a válaszuk függvényében gondolkodunk további lépésekben is”.

A Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség általános helynöke, Potyó Ferenc pápai prelátus nem tudott válaszolni arra a kérdésünkre, hogy a kormányőrség valóban meggyőzte-e a Vatikánt is a miseruha magyar felirata letakarásának fontosságáról, mert mind mondta, személyesen nem volt jelen a szentmisén. A részleteket Urbán Erik, a csíksomlyói kegytemplom igazgatója sajtóban megjelent nyilatkozatából ismeri – tette hozzá. Annyit azonban megjegyzett, hogy a paptestvérektől tudta meg korábban, hogy „az utolsó percben le kellett takarni a magyar feliratot”, és lemondóan azt is hozzáfűzte, hogy „én ezen már nem lepődök meg”. (P. L. Zs.)

Kapcsolódók

Kimaradt?