Winkler Gyula: érdemes a fiatalok figyelmét a nemzetközi kereskedelemre irányítani

Nagyon fontos, hogy nemzetközi kereskedelem, az uniós kereskedelempolitika terén tájékozottak legyenek a fiatalok, mert így érthetik meg a világpiaci mozgásokat, és képesek lesznek tudatosan alakítani jövőjüket, hívta fel a figyelmet Winkler Gyula EP-képviselő (RMDSZ, EPP), aki csütörtökön a Fair Trade Incubator című vitafórumon vett részt. Az EP-képviselő rámutatott annak szükségességére is, hogy a fiataloknak meg kell tanulniuk adatokból és valós információkból kiindulva kritikai gondolkodásmódot használni.

Az ukrajnai háború drámai módon rávilágított az Európai Unió függőségeire, hogy mennyire kiszolgáltatott a harmadik országokból származó nyersanyagoknak, termékeknek és szolgáltatásoknak, magyarázta az EP-képviselő, kiemelve, hogy a külkereskedelem a mindennapi élet legtöbb területére hatással van.

„A háború megmutatta, hogy milyen nagy szerepe van a zavartalan kereskedelemnek, most, amikor mind érezzük az üzemanyag, az élelmiszer stb. ellátási láncok akadozásait. Életbevágóan fontos, hogy ilyenkor az üzleti rugalmasság növekedjen, a kereskedelem rezilienciája emelkedjen, ehhez pedig bővíteni kell a beszállítók körét, valamint több szabadkereskedelmi megállapodásra és szabályokon alapuló, új együttműködési mechanizmusokra van szükség” – fejtette ki Winkler Gyula, elismeréséről biztosítva az esemény kezdeményezőit az EU külkereskedelmi kérdéseit megvitató rendezvény megszervezéséért.

Winkler Gyula  | Fotó: a politikus Facebook-oldala

„A kereskedelempolitika és az ebből származó geo-ökonómiai befolyás a legfontosabb eszközei az EU külpolitikájának, amelyek minden tagállamra hatással vannak. Számos elemzés lát napvilágot az EU kereskedelempolitikájáról, azonban a legtöbb esetben a kereskedelem következményeit és jellemzőit veszik figyelembe, nem pedig a kereskedelem lényege és célkitűzései felől közelítik meg a kérdést” – mutatott rá a képviselő. Szerinte helyénvaló, hogy most a jelenlegi feszült és összetett geopolitikai kontextus figyelembevételével vitassák meg a nemzetközi kereskedelem szerepét.

„Elsősorban azt emelném ki, hogy a nemzetközi kereskedelem biztosítja a fogyasztók ellátását változatos, minőségi, megfizethető árú termékekkel. Ugyanakkor a kereskedelem biztosítja az alapvető erőforrásokat az iparnak, hozzájárulva a versenyképesség fenntartásához, a növekedés előmozdításához és az innováció ösztönzéséhez. A kereskedelem mindig kéz a kézben jár a gyarapodással, ugyanakkor elősegíti a nagyobb hozzáadott értéket képviselő munkahelyek teremtését, a kkv-k számára a nemzetközi piacokon kínálkozó lehetőségek kihasználását, fiatal vállalkozók tapasztalatcseréjét, start-up-ok létrehozását” – sorolta. Winkler Gyula véleménye szerint a kereskedelem létfontosságú a nemzetbiztonság szempontjából is. „A kereskedelemnek köszönhetően van hozzáférésünk olyan nyersanyagokhoz, amelyek elengedhetetlenül szükségesek a zöld átálláshoz. Kulcsfontosságú a stratégiai függőségek csökkentésében is. Az ukrajnai konfliktus kapcsán nagyon világosan látjuk, hogy mit jelent az, ha olyan kulcsfontosságú termék, mint az energia egyetlen beszállítótól függ” – mondta az EP-képviselő.

Az EU új kereskedelempolitikája, a 2021-es Trade Policy Review határozott, ugyanakkor nyitott és fenntartható módon próbál választ adni az új kihívásokra. „Az EU külkereskedelmi célkitűzéseit a fenntarthatósági követelményeket figyelembe véve kell elérni.  Ugyanakkor az uniós kereskedelempolitikán keresztül közvetítheti európai alapértékeinket, gondolok itt az alapvető emberi jogok tiszteletben tartására, a méltányos munkakörülmények biztosítására, a környezetvédelmi prioritások figyelembevételére. A kereskedelem az Európai Unió globális és belső megerősödésének kulcsfontosságú eleme, amely biztosítja az európai közösség jólétét és az európai vállalatok versenyképességét” – zárta mondandóját Winkler Gyula.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?