Világbajnok a BBTE közgazdász hallgatóinak csapata
A Kínában megrendezett szakmai megmérettetésen neves nyugati egyetemeket utasítottak maguk mögé.
A kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) magyar tagozatos közgazdász hallgatóinak győzelmével zárult a 29. alkalommal megrendezett NIBS Worldwide Case Competition, amelyre 2025. március 16-21. között Kínában került sor a Jiangxi University of Finance and Economics szervezésében. A 2024-es globális selejtező eredményei alapján a világverseny nanchangi döntőjére összesen 16 egyetemi csapat jutott be 13 országból. A BBTE csapata a csoportkör megnyerése után az elődöntőben, majd a döntőben is kiemelkedően szerepelt, és megszerezte a 2025-ös verseny világbajnoki címét, megelőzve a dobogón a belgiumi EPHEC és a hollandiai Rotterdam Business School csapatát.
A kolozsvári BBTE Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karának magyar tagozatos diákcsapata a csoportkör során a finnországi LAB University of Applied Sciences, a brazíliai Universidade de Brasília, valamint az egyesült államokbeli St. Mary’s University csapataival mérkőzött meg. Eredményes szereplésüknek köszönhetően csoportelsőként jutottak tovább az elődöntőbe, ahol az írországi Technological University Dublin csapatát győzték le. A döntőben három nemzetközi riválissal mérkőztek meg: a németországi Heilbronn University, a hollandiai Rotterdam Business School, valamint a belgiumi EPHEC csapataival. A zsűri értékelése alapján a döntő fordulót a BBTE csapata nyerte meg, így megszerezve a „29th NIBS Worldwide Case Competition” bajnoki címét.
A győztes kolozsvári csapat tagjai Boros Richárd (2. év, Menedzsment), Fazakas Boglárka (2. év, Gazdasági informatika), Kolozsi Gergő (3. év, Marketing) és Kozma Krisztina (2. év, Menedzsment) voltak. A csapat felkészítő tanárai dr. Szász Levente, dr. Györfy Lehel és dr. Rácz Béla-Gergely voltak, a csapatot a versenyre Izsák Réka doktorandusz kísérte el.
A verseny kínai döntőjében a résztvevők öt valós vállalati esettanulmányt kellett megoldjanak olyan témákban, mint egy afrikai női ruházati márka globális terjeszkedési stratégiája; Szaúd-Arábia kínai beutazó turizmusának fellendítése; egy vállalati kultúra- és humánerőforrás-fejlesztési stratégia kidolgozása a Seams and Stitches vállalat számára; a ChopValue evőpálcikák feldolgozásával foglalkozó vállalat franchise- és terjeszkedési terve; valamint a döntőben a Tencent Games stratégiájának fejlesztése, amellyel tovább növekedhet a „survival, open world, and crafting” típusú játékok piacán.