A BBTE vezet a romániai egyetemek között a kutatástámogatások lehívásában

A kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) továbbra is vezető szerepet tölt be a romániai kutatások terén – a Horizon Europe program 2021-es elindulása óta a romániai egyetemek közül a BBTE hívta le a legtöbb támogatást, illetve bonyolította le a legnagyobb számú kutatási projektet.

Összesen 12,56 millió euró megszerzésével és 34 megvalósult projektjével a BBTE kiválóságról tesz tanúságot a támogatási alapokhoz való hozzáférésben és a nagyhatású kutatási projektek kivitelezésében, tájékoztat közleményben a kolozsvári egyetem.A Horizon Europe program 2021-es elindulása óta összesen 12,56 millió eurót hívtak le és 34 projektet valósítottak meg | Fotó: BBTE Facebook oldalaAz Európai Bizottság által valós időben frissített hivatalos adatok szerint a BBTE első helyen szerepel a romániai egyetemek közül, és országszinten második a különböző szervezetek összesítő rangsorában. Az első helyezett az UEFISCDI (a felsőoktatás, kutatás, fejlesztés és innováció finanszírozásáért felelős végrehajtó egység).

„Ez az eredmény igazolja, hogy a BBTE elkötelezett a kiválóság iránt a kutatás és az innováció terén. Egyetemünk közösségének kitartó erőfeszítései által tevékenyen hozzájárulunk a tudományos fejlődéshez, hogy Románia bekapcsolódjon a legmagasabb színvonalú európai kutatások körébe” – idézi dr. Adrian Petrușel egyetemi tanár, a BBTE megbízott rektorának nyilatkozatát a közlemény.

A Horizon Europe az Európai Unió legfőbb kutatás- és innovációtámogatási programja, a 2021–2027-es időszakban a teljes költségvetése mintegy 95.5 milliárd euró. A programban való aktív részvétellel a BBTE innovatív projekteket támogat, neves nemzetközi partnerekkel működik együtt, és hozzájárul globális kihívások megoldásához számos tudományterületen.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?