Vállalkozói hét Marosvásárhelyen

A rendezvénysorozat keretében három, egy-egy gazdasági ágazatra fókuszáló tematikus nap lesz.

Vállalkozói hetet szervez szeptember 18. és 24. között Marosvásárhelyen a CED Közép-európai Gazdaságfejlesztési Nonprofit kft., a Pro Economica Alapítvány és a St. Georgius Manager Klub. A rendezvény kezdő eseménye az I. Erdélyi Gazdasági Fórum, ahol 15 megyéből érkező vállalkozók találkozhatnak egymással. A fórum célja a közösségépítés elősegítése, a rendezvényre a Kultúrpalota kistermében kerül sor.

A tematikus hét minden napján különböző gazdasági szektorok szereplői kapnak bemutatkozási lehetőséget, egy-egy ágazat kihívásiról esik szó majd. A rendezvénysorozat hétfőn indul, koktélpartival, amire a Marosvásárhelyi Várban kerül sor. Szeptember 21-én, kedden lesz a Green Day, a helyszíne a Köpeczi – Teleki Ház. Szerdán az innováció lesz a téma, az érdeklődők a Multinvest Business Center 2-ben fognak összegyűlni. Csütörtökön az egészségipar kerül fókuszba, ennek a rendezvénynek szintén a Köpeczi – Teleki Ház ad otthont.  

A záró esemény a II. Kárpát-medencei Magyar Vállalkozói Konferencia lesz. Ennek keretében nemzetközi szintű kitekintésre, üzleti kapcsolatok építésére nyílik majd lehetőség. A konferenciát igazán patinás helyszínen, a Kultúrpalota nagytermében rendezik meg. A szervezők várják a cégek jelentkezését a szakmai programokra és a vállalkozói konferenciára. A szakmai programokon való részvétel regisztrációhoz kötött, a járványügyi helyzetre való tekintettel a helyek száma korlátozott.  

(Nyitókép: Facebook/Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal)

Kapcsolódók

Kimaradt?