Ukrán politikus cége fedezi a hazai csokoládéfogyasztás tizedét

A harmadik legnépszerűbb márka idehaza a Roshen, melynek tulajdonosa a korábbi elnök, Petro Porosenko.

Az elmúlt években Ukrajna volt Románia egyik legfontosabb csokoládé beszállítója, írja az Eurostat adatai alapján a Ziarul Financiar. 2021 folyamán 6434 tonna csokoládé érkezett az országba Ukrajnából, mely mennyiség 300 kamiont töltött meg. A ukrajnai csokoládéimport értéke 17,7 millió euró volt.Fotó: Pixabay

Mi is szállítottunk a világ kedvenc édességéből Ukrajnába, azonban elhanyagolható mennyiséget, mindössze 16,7 tonnát, kb. 100 ezer euró értékben. A háború sújtotta országból származó szinte teljes csokoládémennyiség gyártója a Roshen Confectionery Corporation. Ez Petro Olekszijovics Porosenko korábbi ukrán elnök cége. 2017-ben a Roshen a világ 24. legnagyobb édességeket gyártó vállalata volt. Porosenko 2014 és 2019 között volt Ukrajna elnöke, utóbb hazaárulással vádolták meg.

Románia éves csokiimportja 33 ezer tonna körül van, 2021-ben ennek hozzávetőleg a 20 százaléka Ukrajnából származott.

Az egy főre eső éves hazai fogyasztás jóval elmarad az Európai Unió átlagától, 3,5 kg körül van. A romániai piac évi 60-70 ezer tonna között mozog, vagyis az elfogyasztott csokoládé fele importból származik, körülbelül 10 százaléka érkezik Ukrajnából. Az Euromonitor piackutató cég legfrissebb felmérése szerint 2022-ben a hazai fogyasztók körében a harmadik legnépszerűbb márka a Roshen volt.

Az országban már csak két csokigyár van, az egyik a Kandia Dulce, a másik pedig a Heidi tulajdonában van. Mindkét vállalat az osztrák Julius Meinl kezében van.

A csokoládé terén Románia az Európai Unió harmadik legnagyobb importőre, ellenben az export terén a 17. helyen szerénykedünk. 2021-ben mindössze 16 700 tonna csokoládét értékesítettünk külföldön. Ez az Európai Unió viszonylatában elhanyagolható mennyiségnek számít, még Magyarország és Bulgária is jóval többet exportált, 28, illetve 45 ezer tonnát.

Az EU teljes exportja 2,33 millió tonna volt, Románia ennek a 0,71 százalékát adta. Az unió legnagyobb csokiexportőrei Németország, Belgium és Hollandia 658, 288, illetve 277 ezer tonnával. Az egykori szocialista országok közül Lengyelország emelkedik ki 275 ezer tonnával.

Kapcsolódók

Kimaradt?