Befagyasztotta a bíróság Porosenko volt ukrán elnök vagyonát

Befagyasztotta a kijevi Pecserszk kerületi bíróság a hazaárulással meggyanúsított korábbi ukrán elnök, Petro Porosenko vagyonát – erősítette meg pénteken az ukrán Állami Nyomozó Iroda (DBR).

A hivatalos közlés szerint a vagyon-befagyasztásról szóló bírósági döntés nem terjed ki a Porosenko érdekeltségébe tartozó két televízióra, az Ötös csatornára és a Prjamij hírtévére.

A DBR kiemelte, hogy a rendelkezés kizárólag azon tulajdonokra és társasági jogokra vonatkozik, amelyeket az állami nyilvántartások szerint közvetlenül Porosenko birtokol. A két említett televíziót egy médiaholding tulajdonolja, így a döntés azokra nem terjed ki, így a sajtószabadság sem sérült – szögezte le a nyomozóiroda.Petro Porosenko | fotó: Wikipedia

Porosenkót – aki 2014 és 2019 között volt Ukrajna elnöke, most az Európai Szolidaritás nevű ellenzéki parlamenti párt vezetője – december 20-án gyanúsította meg az ukrán Állami Nyomozó Iroda (DBR) hazaárulással és terrorista szervezetekkel történő együttműködéssel. Pár nappal később a főügyészség közölte: beadványukban 1 milliárd hrivnya, azaz több mint 11,5 milliárd forint óvadék kiszabását kérik a bíróságtól cserében azért, hogy az exelnök szabadlábon védekezhessen.     

A hatóságok azért gyanúsították meg Porosenkót hazaárulással és terrorista szervezetekkel történő együttműködéssel, mert szerintük az Ukrajnában Vlagyimir Putyin elnök „komájaként” is emlegetett Viktor Medvedcsuk ukrán oligarchával közösen, illegálisan kereskedett a donyecki szakadárokkal az általuk ellenőrzött területen kitermelt szénnel, tehát ily módon „terroristákkal” működött együtt. Kijev hivatalosan terrorszervezeteknek minősíti az ideiglenesen megszállt Donyec-medencei területeken működő szakadár közigazgatásokat, az abban posztot betöltőket pedig terroristáknak.

Hazaárulásért Ukrajnában akár 15 évig terjedő börtönbüntetés is kiszabható.

Porosenko jelenleg külföldön tartózkodik, de meggyanúsítása után azt ígérte, hogy január első felében visszatér Ukrajnába.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?