További pénzeket öl a kormány a 16 éve veszteséges Taromba

Miközben az állami vállalat közel 100 millió lej veszteséggel zárta a tavalyi évet, az alkalmazottak száma 130 fővel nőtt.

Tavaly, az egymást követőn 16. évben is veszteséges volt a Tarom, írja a Ziarul Financiar. Az állami légitársaság annak ellenére nem volt képes nyereséget termelni, hogy a bevételei mintegy 40 százalékkal, 1,633 milliárd lejre nőttek.Fotó: Facebook/Tarom

A tavalyi év egyetlen eredménye, hogy a veszteségek lényegesen csökkentek, a 2022-es 274 millió lejről 99 millióra.

Miközben a cég több mint másfél évtizede egy csődtömeg, tavaly az alkalmazottak száma 11 százalékkal, 1182 főről 1313-ra nőtt, miközben a járatok száma nem emelkedett. Az alkalmazottak közülük csak 150-én pilóták.

A vállalatnak nagy tervei vannak az idei évre, a költségvetés tervezetében 278 millió lejes nyereség szerepel. A Tarom megszünteti idén a Bukarest és London közti járatait, annak ellenére, hogy a legnépszerűbbek közé tartoznak. Korábban lemondtak a szintén keresett Bukarest-Bécs és Bukarest-Barcelona járatokról is, a konkurencia nagy örömére, mely betöltötte a piaci űrt.

A vállalat eladja idén négy Airbus A318-as gépét, s helyettük vásárol, költségvetési támogatással, két Boeing 737 MAX típusú gépet, azonban a gyártó ezeket csak 2026-ban fogja leszállítani.

Bár a Tarom az elmúlt másfél évtizedben egyértelműen életképtelennek bizonyult, s piaci viszonyok mellet kis is múlt volna, a kormány ragaszkodik hozzá, hogy mesterségesen életben tartsa. A vállalat újabb állami támogatást kap, hozzávetőleg 250 millió lej értékben.

Az idei költségvetési tervezetből kiderül, hogy a Taromnál a nettó átlagfizetés 12 106 lej, 11 százalékkal több, mint tavaly.

Kapcsolódók

Kimaradt?