Szinte minden dolgozóját elbocsátotta az erdélyi ruhagyártó

A Habitex csoport 241 romániai dolgozója közül 234-nek szűnt meg a munkahelye.

Szinte minden dolgozóját elbocsátotta a Máramaros megyei üzemeiből a Habitex csoport, adta hírül az economica.net. Az intézkedés következtében 234 ember veszítette el az állását.Fotó: Unsplashed

A belga ruhagyártónak három leányvállalata van Romániában: a Habitex Románia, az Infinity Mode és a Habimode&Style. Utóbbi két cég valamennyi alkalmazottjától megvált, 120, illetve 90 főtől. A Habitex Romániánál 21-en dolgoztak, közülük 14-en kerültek az utcára.

A Máramaros Megyei Munkaerő-elosztó Ügynökség (AJOFM) tájékoztatása szerint a tulajdonos a megrendelések drasztikus visszaesésével indokolta az elbocsátásokat. A Habitex csoport egy belga üzletember, Henryk Grauer tulajdonában volt, aki tavasszal elhunyt, az örökösök pedig nem kívántak foglalkozni a problémákkal küszködő romániai leányvállalatokkal.

A három cég tavalyi árbevétele 53 millió lej volt, 16 százalékkal kevesebb, mint 2022-ben, s 290 ezer lejt meghaladó veszteséggel zárták az évet.

Az utóbbi időben korábban sikeres hazai ruhaipari cégek egész sora szűnt meg, illetve hajtott végre kollektív elbocsátásokat. Az ágazat nemzetközi versenyképességét nagyban aláásta a minimálbér jelentős mértékű emelkedése, ami miatt a korábbi megrendelők olyan kelet-európai és ázsiai országokba helyezték át a termelést, ahol alacsonyabbak a költségek.  

Kapcsolódók

Kimaradt?