Bezárta aradi gyárát az olasz divatcég

A Calzedonia állítólag a krónikus munkaerőhiány miatt szánta el magát erre a lépésre.

Lehúzta a rolót az Calzedonia aradi üzeme. Az Intimissimi, Tezenis és Falconeri fő márkanevek alatt fehérneműt, fürdőruhát és harisnyát gyártó olasz vállalat az öt legnagyobb romániai textilipari cég közé tartozott.

„A cég fennállása óta ez az első termelő egység, amelyet bezártunk. Az ok, ami miatt ezt a döntést hoztuk, hogy nehéz volt embereket találni, akik egy ruhagyárban szerettek volna dolgozni” – nyilatkozták a Calzedonia képviselői.

Más nagy divatipari cégektől eltérően, amelyek főleg bérmunkában dolgoztatnak, mint például a H&M és az Inditex, a Zara tulajdonosa, a Calzedonia a saját üzemeiben gyártja a termékeit. Az 1987-ben, Veronában alapított vállalat a 90-es évek végén jelent meg a romániai piacon. Helyi leányvállalata, az aradi Aries Textile kft. főleg kivitelre dolgozott, folyamatosan szerepelt az 500 legnagyobb exportőr ranglistáján.

2019-ben a cégnek 432 alkalmazottja volt, s rekordértékű, 242 millió lej árbevétel mellett 14,5 millió lej nyereséget ért el. Tavaly aztán zuhanórepülésbe ment át a vállalat, a dolgozók száma 164-re, az árbevétel pedig 164 millió euróra csökkent.

Bár a Calzedonia a munkaerőhiánnyal indokolja aradi üzemének a bezárását, ez valószínűleg csak  részigazság. Az elmúlt években több, a divatiparnak termelő gyár megszűnt, mivel a növekvő bérek miatt a megrendelőknek már nem volt kifizetődő Romániában dolgoztatni. A Calzedoniának is vannak üzemei Etiópiában, Sri Lankán, Boszniába és Szerbiában, ahol a termelési költségek minden bizonnyal alacsonyabbak, mint nálunk.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Az olasz cég globálisan is jelentős piaci szereplőnek számít. A termékei 57 országban kaphatóak, közel 1 800 saját boltja, s 24 üzeme van. A tavalyi év végén 38 ezer embernek adott munkát, az árbevétele 2 milliárd euró volt.

(Nyitókép: Wikipedia)

Kapcsolódók

Kimaradt?