Szédítő iramban terjeszkedtek tavaly a nemzetközi áruházláncok Romániában

A 10 legnagyobb kiskereskedő 1 milliárd eurót költött beruházásokra 2021-ben.

Közel 800 boltot és áruházat nyitott tavaly a 10 legnagyobb hazai kiskereskedő. Ennek az elképesztő értéknek több mint a fele a Metro C&C nevéhez fűződik. 2021 végén a német vállalattal franchise rendszerben együttműködő La Doi Pași márkanevű kisboltok száma 407-tel volt nagyobb, mint az év elején.Egyre inkább a multik dominálják a kiskereskedelmet | Fotó: Agerpres

Lázas iramban terjeszkedett a Profi Rom Food is, amely 156 szupermarketet és boltot nyitott. A harmadik legnagyobb mennyiségi fejlődést felmutató kiskereskedő tavaly az Auchan volt, a hálózata 106 egységgel bővült. Ezek azonban nem hipermarketek voltak, melyeknek a száma nem változott, hanem MyAuchan nevű boltok. A francia kereskedelmi vállalat immár 137 ilyet üzemeltet Romániában, ezek elsöprő többségét Petrom üzemanyagtöltő állomásokon alakították ki.

A piacvezető áruházlánc, a Lidl, 39 diszkont áruházat nyitott az elmúlt év folyamán, a Penny pedig 25-öt. A Mega Image hálózata 55 szupermarkettel és kisbolttal bővült, míg a Kaufland 10 új áruházat avatott fel 2021-ben. A Selgros C&C az egyetlen áruházlánc amely egységeinek számát tekintve stagnált tavaly. A Carrefour zsugorodott, bezárt két Supeco név alatt futó diszkont áruházat és öt Carrefour Market szupermarketet.

A Top 10 utolsó helyét elfoglaló Cora elméletben nőtt, a gyakorlatban azonban összement. A belga vállalat három egységet nyitott tavaly, egyet pedig bezárt. Ezt nehezen lehet valós terjeszkedésnek nevezni, figyelembe véve, hogy utóbbi a nagybányai hipermarket volt, míg előbbiek Cora Urban név alatt működő boltok.

A Ziarul Financiar gazdasági napilap számításai szerint a 10 vezető kiskereskedelmi vállalat kb. 1 milliárd eurót költött beruházásokra 2021-ben. A legtöbb pénzt, 375 millió eurót, a Kaufland szánta új áruházak építésére. Ennyit korábban sosem költött terjeszkedésre a német vállalat egy év alatt Romániában.

Idén is folytatódik a térhódítás

A multinacionális áruházláncok idén is gyors ütemben fognak terjeszkedni, a szakemberek 500 új bolt és áruház megnyitására, 1 milliárd eurót meghaladó beruházásokra számítanak. A vásárlók kilátásai ugyanakkor távolról sem rózsásak. Adrian Ariciu, a Metro C&C romániai vezérigazgatója a közelmúltban azt nyilatkozta, hogy a vásárlói kosárba tartozó alaptermékek 10 százalékos drágulására számít az elkövetkező néhány hónapban.

A romániai piacon 1996-ban jelentek meg a multinacionális cégek, az első a Metro volt. A kezdeti években lassan terjeszkedtek, az áruházaik és boltjaik száma csak 2013-ra haladta meg az 1 000-t. Jelenleg a multik 5 ezernél is több hipermarketjük, szupermarketjük, diszkont-, illetve raktár áruházuk és boltjuk van Romániában.

Kapcsolódók

Kimaradt?