Szaporodnak a nemzeti gasztronómiákra szakosodott élelmiszerboltok
Erdélyben is egyre több a kizárólag olasz, koreai, orosz vagy arab élelmiszereket, fűszereket forgalmazó üzlet.
Egyre több romániai városban, köztük erdélyiekben is, jelennek meg a kizárólag koreai élelmiszereket árusító üzletek. Ezek egy része független kisvállalkozás, de már létezik egy koreai specifikumú üzletlánc is, a K-Food.
„A K-Food története 2019-ben kezdődött, amikor az üzlettársammal, Ilwo Kimmel együtt, úgy döntöttünk, hogy a Yorijori Food cégen keresztül elhozunk ide, Romániába, egy kis valódi Koreát” – nyilatkozta a Ziarul Financiarnak Saenuri Park, a cég alapítója és társtulajdonosa.
Az első boltot Bukarestben nyitották meg. A cégnek jelenleg három városban nyolc üzlete van. Az ezekben, valamint az online áruházukban forgalmazott termékek zömét Dél-Koreából importálják.
A Yorijori Food SRL-nek tavaly 7,7 millió lej árbevétele volt, a tulajdonosok idén a forgalom 15-20 százalékos növekedésére számítanak. „Az elkövetkező három-öt évben szeretnénk jelen lenni valamennyi romániai nagyvárosban. Középtávon nem zárjuk ki a lehetőségét a regionális terjeszkedésnek, olyan kelet-európai országokban, ahol érdeklődést tapasztalunk a koreai kultúra és gasztronómia irányában” – mondja Saenuri Park.
Hozzáteszi, hogy sikerüket a koreai popkultúra népszerűségének köszönhetik. Egyre többen vannak, akik dél-koreai filmeket, filmsorozatokat néznek, K-pop előadókat, zenekarokat hallgatnak. Sok vásárló kifejezetten a filmekben vagy a videoklippekben látott termékeket keresi.
Nem a K-Food az egyetlen, egy adott ország élelmiszeripari termékeit áruló üzletlánc Romániában. A Berezka főleg orosz árut forgalmaz, a SuperMercato olaszt, az EcoGreek pedig görögöt, de vannak magyar, arab, afrikai, illetve délkelet-ázsiai termékekre szakosodott boltok is.
CSAK SAJÁT