Az élelmiszereken próbál meg takarékoskodni a lakosság
Márciusban 1,3 százalékkal kevesebbet költöttünk élelmiszerre, mint egy évvel korábban, miközben az élelem ára 5,1 százalékkal emelkedett.
A nyers adatok szerint márciusban 4,9 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom Romániában éves összevetésben – közölte csütörtökön az Országos Statisztikai Intézet (INS). Ez lényegében azonos az infláció mértékével, ami azt jelenti, hogy mennyiségileg stagnáltak az eladások.
A naptárhatástól megtisztított adatok a kiskereskedelmi árbevétel 3,4 százalékos növekedését mutatják 2024 márciusához viszonyítva.
A nyers adatok szerint az élelmiszerek, italok és dohányáru forgalmazásából származó árbevétel 1,3 százalékkal csökkent, míg a nem élelmiszer jellegű termékek és üzemanyagok forgalmazásából származó bevételek 11,6, illetve 0,9 százalékkal nőttek.
A naptárhatástól megtisztított adatok szerint az élelmiszerek kiskereskedelmi forgalma 0,6 százalékkal, a nem élelmiszer jellegű termékeké 8,4 százalékkal nőtt, míg az üzemanyagoké 2,3 százalékkal csökkent.
Februárhoz viszonyítva a kiskereskedelmi árbevétel a nyers adatok szerint 12,7 százalékkal emelkedett Romániában, míg a naptárhatástól megtisztított adatok szerint 0,3 százalékkal csökkent.
Az év első három hónapjában a nyers adatok szerint a kiskereskedelmi árbevétel 3,5 százalékkal volt nagyobb, mint 2024 azonos időszakában. A naptárhatástól megtisztított adatok a kiskereskedelmi forgalom 4 százalékos növekedését mutatják.