Nőttek a beruházások idén, de az építkezések volumene csökkent

Az új építési beruházások 2,5 százalékkal visszaestek 2023 első félévéhez viszonyítva.

Az első félévben 80,266 milliárd lej volt a nettó beruházások értéke a romániai gazdaságban, közölte az Országos Statisztikai Intézet (INS). Ez értékben 9,2 százalékkal, volumenben pedig 5,6 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi szintet.Fotó: Agerpres

A beruházások javát az építkezések adták, melyeknek az értéke 47,524 milliárd lej volt. Ez 11,7 százalékos növekedést jelent 2023 első félévéhez képest. Látszólag jól állunk tehát, valójában azonban nem, mennyiségileg ugyanis 2,5 százalékkal csökkentek az építkezések.

Ugyanezt mutatja a beruházások struktúrájának a változása is. Az év első hat hónapjában az építkezések részaránya a beruházásokon belül 59,2 százalék volt, szemben az egy évvel korábbi 62,7 százalékkal.  

A berendezések és járművek beszerzése 22,858 milliárd lejjel járult hozzá a befektetésekhez. Ez értékben 5,6, mennyiségileg pedig 5,5 százalékos növekedést jelent 2023 első félévéhez képest.

Az INS adatai szerint „más kiadások” értéke 9,883 milliárd lej volt.

A második negyedévben 45,758 milliárd lej értékű beruházást hajtottak végre a hazai gazdaságban. Ez értékben 9,7, míg volumenben 5 százalékos növekedésnek felel meg éves viszonylatban. Volumenben az építkezések 2 százalékkal nőttek, a berendezések és járművek beszerzése 12, a más kiadások pedig 4,4 százalékkal.

Kapcsolódók

Kimaradt?