Sokkal kevesebb lakás épül idén, mint tavaly

19,15 százalékkal kevesebb lakás épült Romániában az első félévben, mint 2023 azonos időszakában – közölte szerdán az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Január 1. és június 30. között 25 936 lakást adtak át az országban, 6141-gyel kevesebbet, mint a tavalyi év első hat hónapjában. Ezek közül 899 volt állami-, 25 037 pedig magánfinanszírozású. 2023 első félévéhez képest az állami finanszírozású lakások aránya 2 százalékról 3,5 százalékra nőtt.Fotó: Pixabay

Abszolút értékben a legnagyobb visszaesés Bukarestben és a vonzáskörzetének számító Ilfov megyében következett be, ahol a tavalyi 9443-ról 7250-re csökkent az átadott lakások száma. A legkisebb csökkenés a Szatmár, Bihar, Szilágy, Máramaros, Kolozs, Beszterce-Naszód megyét magába foglaló Északnyugati Fejlesztési Régióban következett be, ahol 3850-ről 3799-re csökkent az átadott lakások száma. A Központi Fejlesztési Régióban, ahová a Székelyföld is tartozik, a tavalyi első félévi 4084-ről idén 3158-ra csökkent az új lakások száma.  

Az INS adatai szerint a második negyedévben kissé élénkült a piac, az átadott lakások száma csak 12,97 százalékkal marad el az egy évvel korábbi értéktől. Április 1. és június 30. között 14 576 lakást adtak át, míg 2023 azonos időszakában 16 748-at. 2024 első negyedévében drasztikusan, 25,90 százalékkal csökkent a lakásépítés Romániában éves összevetésben.    

Kapcsolódók

Kimaradt?