Börtönt épít a nagyváradi önkormányzat

Jóváhagyták a műszaki-gazdasági terveket, illetve mutatókat a nagyváradi börtön új épületének megépítéséhez – jelentette be csütörtökön a város polgármesteri hivatala.

Ezt a 80 férőhelyes pavilont ugyanis a helyi költségvetésből építtetik fel, miután ezért cserébe nagyjából két évvel ezelőtt kaptak egy 18,6 hektáros, ipari parknak szánt telket a börtönfelügyeleti hatóságon keresztül az igazságügyi minisztériumtól.

Látványterv | Fotó: nagyváradi önkormányzat

Az új börtönépület a Szentandrási úton lesz, korábban jelezték, hogy ezt azoknak a félnyitott rendszerben fogvatartott elítélteknek szánják, akik a büntetésvégrehajtási intézet gazdaságában dolgoznak. Ez is a Szentandrási úton van, mint ahogyan az a telek is, amit a város megkapott a börtönépület felépítéséért cserébe.

A beruházás 16,1 millió lej összértékű, az építés és felszerelés 8,3 millió lej – olvasható a közleményben. A kivitelezésre 12 hónapot szánnak majd. A projektet a börtönfelügyeleti hatósággal és a nagyváradi börtönnel partnerségben valósítják meg, eleget téve minden szabványnak, amit a törvények előírnak.

A Szentandrási úton épül fel az új pavilon | Fotó: nagyváradi önkormányzat

Nagyváradon, mint ismeretes, a börtön a belvárosban van. Épp egy évvel ezelőtt jártunk ott, amikor nyílt napot tartottak. Akkor több mint hatszáz elítéltet tartottak ott fogva, 120 százalékos volt a börtön telítettsége.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?