Nem tetszik a cégeknek, hogy éves díjat fizettetnének velük a kereskedelmi kamara hasznára

A versenyszféra képviselői alkotmányellenesnek és teljesen fölöslegesnek tartják a tervezett szabályozást.

A kereskedelmi és iparkamarák működését szabályozó törvény módosítását tervezi a kormány. A parlamenthez benyújtott törvénytervezet értelmében a cégeknek és az egyéni vállalkozóknak (PFA) évente fizetniük kellene azért, hogy bekerüljenek egy cégkatalógusba.A törvénytervezetnek egyetlen haszonélvezője volna | Fotó: ccir.ro

A nagyok esetében az éves díj 100 euró volna, a közepesek számára 50 euró, a kisvállalkozások 50, a mikrovállalkozások 20, az egyéni vállalkozók és a családi vállalkozások pedig 10 eurót kellene fizessenek. A mindhárom kormánypárt által támogatott tervezet szerzői a cégkatalógus „konkrét hasznot jelent a vállalkozók számára, mivel lehetőségek és források korlátlan adatbázisával kapcsolja össze őket”.

Amint az várható volt, az érintettek nincsenek elragadtatva az ötlettől. „Egy álcázott tagdíj fizetésének a kötelezővé tétele nem növeli a vállalkozói közeg autonómiáját, (…) csupán több bürokráciát jelent. A vállalkozói szférának szerveződésre van szüksége, azonban ennek önkéntesnek kell lennie, a hozzájárulásról pedig azoknak kell dönteniük, akik úgy határoztak, hogy társulnak” – nyilatkozta Radu Burnete, a 2 ezernél több céget tömörítő Concordia munkáltatói szövetség elnöke.

A Concordiának ugyanazon törvénytervezetben szereplő, úgynevezett kompetencia bizonylatról is lesújtó a véleménye. „Ez egy újabb sor papírt és aláírást jelent, hogy igazoljon valamit, amire egy egészséges társadalomnak nincs szüksége. Egy plusz papír nem jelent hasznot a társadalom számára, főleg, ha a bürokrácia leépítése mellett kardoskodunk” – véli a szervezet elnöke. A kompetencia bizonylat ahhoz volna szükséges, hogy a cég kifejthesse a tevékenységet, melynek céljából létrehozták, aminek fényében teljesen értelmetlennek tűnik.

A Romániai Kis- és Középvállalkozások Országos Tanácsa (CNIPMMR) szintén elutasítja a kormány javaslatát. „A tervezet semmibe veszi a szabad társuláshoz való alkotmányos jogot, arra kötelezve a gazdasági társaságokat, egyéni vállalkozókat, egyéni vállalatokat és családi vállalkozásokat, hogy beiratkozzanak a cégkatalógusba” – olvasható a szervezet állásfoglalásában.

A CNIPMMR szerint a gazdasági tevékenység szabad folytatásának az alkotmányban garantált joga sérült azzal, hogy a cégeket kompetencia bizonylat kiváltására kötelezik. A törvénytervezet azért is elfogadhatatlan, mert előnyhöz juttat egy bizonyos magántársulást, a Kereskedelmi és Iparkamarát, a többi, hasonló szervezet ellenében, véli CNIPMMR. A szervezet arra szólítja fel a törvényhozás tagjait, hogy utasítsák el a tervezetet.

Az egyértelmű, hogy a tervezett szabályozásnak egy haszonélvezője biztosan lenne, mégpedig a kereskedelmi kamara, amely sokmillió eurós éves pluszbevételhez jutna.

Kapcsolódók

Kimaradt?