Vass Levente szerint a PSD miatt késik a Covid-igazolványt előíró törvény

A kormányalakítás okozta átmeneti periódus még nem ért véget, a Szociáldemokrata Párt a lakosság többségi akaratát figyelembe véve viszonyul a Covid-igazoványt kötelezővé tevő törvénytervezethez, ezért azt idén már nem tudja elfogadni a parlament. Ez pedig sokba kerülhet az országnak a koronavírus-járvány ötödik hullámának idején, véli Vass Levente egészségügyi államtitkár. Csütörtök este az Erdélyi Magyar Televízió 24plusz című műsorában beszélt a járványhelyzetről és a december 20-ától a Romániába érkezők számára kötelező digitális járványügyi adatlapról.

Vass Levente kifejtette, az ország érdeke az lenne, ha az egészségügyi minisztert is adó Szociáldemokrata Párt (PSD) legnagyobb kormánypártként „nagyon gyors ütemben felvállalná” a Covid-igazolvány bevezetését. Az egészségügyi államtitkár azonban erre kevés esélyt lát, mivel szerinte a szociáldemokraták populista módon közelítik meg ezt a kérdést, ahelyett hogy eleget tennének például a turisztikai egységek kérésének.

Vass Levente szerint a késlekedés lehet az oka majd annak, hogy az ötödik hullám nagymértékben fogja akadályozni a normális társadalmi életet a továbbiakban. Az RMDSZ egészségügyi államtitkára kifejtette: a szövetség álláspontja az, hogy „a Covid-igazolvány lehetőséget biztosít azok számára, akik beoltották magukat, hogy normális életet éljenek”. Emellett az igazolás bevezetése „létfontosságú az oktatás zökkenőmentes működése, de a gazdaság támogatása szempontjából is”. Hangsúlyozta: „emberként, orvosként, politikusként arra kérek mindenkit, oltakozzunk, oltassuk be magunkat, védjük a gazdaságot, védjük a saját szervezetünket és a családunk egészségét”.

Az egészségügyi államtitkár elmondta, nem lát esélyt arra, hogy év végéig Romániában is elfogadják a Covid-igazolvány munkahelyi bevezetéséről szóló törvényt. Jelen pillanatban a parlamentben már nincsen elég idő ahhoz, hogy a költségvetés megszavazása mellett ezt is elfogadják”. Vass Levente szerint, ha erre mégis sor kerülne „akkor az csak felelősségvállalással, az egészségügyi miniszter kezdeményezésére” történhetne meg. Erre azonban éppen azért nem lát esélyt, mert Alexandru Rafila szociáldemokrata. A szakpolitikus arra figyelmeztetett, hogy vissza fog ütni a populista időhúzás és „a szociáldemokraták fején fog majd csattanni ez a történet”.

Vass Levente a műsorban beszélt még a december 20-ától érvénybe lépő kötelező digitális járványügyi adatlapról is. Kifejtette, ez egy megelőző intézkedés, amely azt a célt szolgálja, hogy értesíteni lehessen a Romániába érkezőket, amennyiben utazásuk során koronavírusos fertőzöttel voltak egy légtérben.

Kapcsolódók

Kimaradt?