Az elvándorlás ellenére marad elegendő orvos Romániában, ugyanakkor az orvosok húsz százaléka teszi el a hálapénzek összegének nyolcvan százalékát – magyarázta a Maszolnak Vass Levente. A marosvásárhelyi orvos a hazai egészségügy visszásságaira rámutató sorozatunkban mondja el véleményét a hazai egészségügy vitatott kérdéseiről.

Gyakorló orvosként osztja-e azt az általánosan elterjedt véleményt, mely szerint a hazai egészségügy állapota kritikán aluli és az alkalmazottak viselkedése is kifogásolható, vagy pedig azokkal ért egyet akik pozitívan értékelik a kórházakban uralkodó állapotokat?

Belülről láttam a rendszert orvos-igazgatóként, illetve egyetemi oktatóként is, három éve pedig egy saját járóbeteg rendelőt működtetek. Belülről nehezebb észrevenni, ha esetleg kopott a rendszer, újra kellene meszelni. Ám amikor néhány héttel ezelőtt bementem egy betegemet meglátogatni a kórházban, azt tapasztaltam, hogy bizony nagyon sok egészségügyi intézményre ráférne a szolgáltatások minőségének javítása, egy gondos gazda hatékonyabb jelenléte. Néhány hete közzétettek egy felmérést a közép-kelet európai, volt kommunista tagállamok egészségügyi rendszeréről. Ebből kiderül, hogy a térségben az egészségügyi innovációk szinte negyven százalékát nem használják: vagy nem is tudnak róla, vagy nem elérhető az egészségügyi ellátórendszerben a költségei miatt. Jogos az a vélemény, hogy a hazai egészségügyi rendszer rendkívül elmaradott állapotban van. De még ilyen körülmények között akadnak olyan betegek is, akik azt mondják, hogy mindent megkaptak emberileg ettől a rendszertől, amit egy páciens igényelhet. Sajnos ez ritkább. Az egészségügyi ellátórendszer nem annyira az orvosok túlhajszoltsága miatt van nehéz helyzetben, hanem inkább azért, mert az orvosok nem szánnak elég időt a kórházi betegek kezelésre, túl rövid a munkaprogram a kórházakban.

Miért kevés a kezelésre szánt idő?

A kórházakban úgy alakították ki az egészségügyi ellátórendszert, hogy az orvosok a hétórás kötelező munkaidejükből naponta egy órát ügyelettel, illetve egy órát kontravizittel kötelesek eltölteni. Ezzel ötórásra csökken a munkaidejük. Azon kellene gondolkodni, miként oldható meg az, hogy a kórházi orvosoknak legyen elég idejük a reggeli beteglátogatásra, a műtétekre, konzultációkra, a visszajáró betegek ellenőrzésére, és emellett a járóbeteg rendelőben is dolgozzanak. Azon is el kellene gondolkodni, hogy a munkájukhoz hogyan tudunk megfelelő bérezést biztosítani. Olyan fizetést, ami nem kényszeríti az orvosokat arra, hogy a szabadidejükből csípjenek le a járóbeteg-rendeléshez. Nekik is meg kell élniük valamiből, így magánrendelőt nyitnak. Az lenne az ideális, ha egy orvos azt mondhatná: 4 óráig dolgozom, megkapom a becsületes béremet, utána a családommal, a könyveimmel töltöm az időmet, értelmiségiként színházba megyek, vagy más kulturális eseményen veszek részt.

Mi lenne a legmegfelelőbb gyógyszer az orvosok elvándorlására?

Romániában már a rendszerváltás előtt hat hagyományos orvosképző központ volt, jelenleg tizenegy orvosi egyetem működik az országban. Ennek köszönhetően most kétszer-háromszor több orvos végez, mint amennyire a hazai egészségügyi rendszernek szüksége volna. A számok azt mutatják, hogy az orvosok felének külföldre távozása ellenére marad elegendő számú egészségügyi szakember Romániában, akik a nyugdíjba menő orvosokat is pótolni tudják.

De nem a jó orvosok mennek el?

A vállalkozó kedvűek mennek el. Párhuzamot vonnék az orvostársadalom és más értelmiségiek között. Sok erdélyi értelmiségi távozik külföldre, de akik maradnak, lehet, hogy egy kisebb számban, de azért biztosítják mennyiségben és minőségben is azokat az elvárásokat, amelyeket az erdélyi magyar társadalom támaszt irántuk.

Mi szükséges ahhoz, hogy nyugat-európai színvonalú szolgáltatásokat és körülményeket tudjanak biztosítani a betegeknek?

A román egészségügyi ellátásban az egy fejre számított költségek a legalacsonyabbak Európában, Albániához hasonlíthatók. Németország vagy Franciaország a többszörösét költi egészségügyre, így érthető, hogy a romániaihoz hasonlítható épület-fenntartási költségeik mellett több pénzük marad például kötszerekre, gyógyszerekre és a legújabb fejlesztésű műszerek beszerzésére. Azonban a hazai orvosok is fel tudják találni magukat. A szűkös anyagi lehetőségek mellett is sokszor képesek vagyunk jó teljesítményű műszereket beszerezni, a régieket felújítani. Elég végignézni a hazai kórházakon. Egyes osztályok nagyon elmaradottak, a folyosók ijesztőek, más osztályokon meg európai színvonal uralkodik.

Mivel magyarázható ez a szembetűnő eltérés ugyanazon a kórházon belül?

Ahogyan más területeken, az egészségügyben is teljesítmény-orientált a támogatás. A nagyobb tekintélyű orvos-professzorok, osztályvezető főorvosok jobban tudják érvényesíteni az érdekeiket a kórházmenedzsmenten belül, vagy jobban tudnak pályázni, az osztályukat felújítani. Nyilván, a kórházi ellátásban az is kérdés, hogy van-e rendes mosdó, a betegek szükségleteire figyelnek-e. Ezeket a szolgáltatásokat kellene felmérni, és ezek alapján értékelni a járóbeteg rendelőt, majd ennek függvényében csökkenteni, vagy növelni a finanszírozást. Ha a betegek érdekeit képviselő az egészségbiztosító pénztár bevezetné a számonkérést, csökkenthetné a finanszírozást ott, ahol nem megfelelőek a körülmények.

Mi a véleménye a hálapénz jelenségéről? Elfogadhatja az orvos a hálapénzt?

Járóbeteg rendelőben dolgozó orvosként nehéz erről beszélnem. Szerintem a hálapénz nem csak a beteg nézőpontjából sajnálatos jelenség, hanem orvos és orvos között is méltánytalanságot eredményez. Tanulmányok szerint az orvosok húsz százaléka teszi el a hálapénzek összegének nyolcvan százalékát. Akadnak ugyanis olyan szakterületek, amelyeken az orvosoknak még esélyük sincs hálapénzhez hozzájutni. Ez méltánytalanság a szakmában, hiszen hogyan teljesítsenek egyformán jól az orvosok, ha nem egyformán és tisztességesen vannak megfizetve? A beteg-orvos viszonylatban pedig teljes mértékben elítélendő a hálapénz, hiszen az amúgy is kiszolgáltatott embereknek kell fizetniük. Amúgy is betegek és rengeteg más költség – például gyógyszerek beszerzése – terheli őket. Sokszor szívesen adja a beteg ezt a pénzt, de kényelmetlen helyzetek is akadnak. Sokszor túlértékeli a beteg az orvos munkáját, vagy ami még rosszabb: az orvos a hálapénzhez köti az ellátását. Ez utóbbi eljárás mindenféle szempontból elítélendő és büntetendő magatartás. A hálapénz sajnálatos módon a társadalomnak a bizalmi indexét mutatja. A beteg az összeggel nem a jobb szolgáltatást vásárolja meg és az orvos sem a jobb szolgáltatást nyújtja: a páciens az orvos bizalmát szeretné megvásárolni.

Ha holnaptól egészségügyi miniszterré neveznék ki, mi lenne az első intézkedése?

A vidéki kórházakat oktató kórházakká alakítanám, és a rezidensképzésbe bevonnám a vidéki orvosokat is. Ezáltal a decentralizált kórházaknak nagyobb felelősséget adnék. Megszüntetném a rezidens vizsgát, és megengedném a menedzsereknek, hogy helyi interjúkkal, rátermettség-, képességfelmérő beszélgetéssel alkalmazhassanak orvosokat, és ezeket az embereket négy-öt évig, amíg rezidensek, támogathassák ösztöndíj- és lakhatási lehetőségekkel. A háziorvosok intézményét és a járóbeteg rendelést is meg kell erősíteni és szolgáltatás-alapúvá kell tenni. Ehhez első lépésben nagyobb pénzráfordításra lenne szükség, de ez nagyon rövid idő, akár egy parlamenti ciklus alatt megtérülne, mert csökkennének a kórházakra jutó terhek.